Boldogasszonyok Kassán

Boldogasszonyok Kassán

- 2017. október 12. 2:05

Csütörtökön nyílik meg az első tárlat a kassai Rovás művészeti csoport új székházában, amely a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony-vándorkiállításával debütál, tájékoztatta az MTI-t Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által létrehívott tárlat az összetett és sokrétegű Boldogasszony-képről kíván kortárs művészi olvasatot adni, úgy, hogy közben újrafogalmazza azt és megpróbálja beágyazni a közösségek mindennapi életébe is, mondta Kovács Ágnes a tárlatról, amely felett Áder János államfő vállalt fővédnökséget. A Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója által összeállított kiállítás a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 jeles magyar művészének alkotásaiból, képekből és szobrokból áll. Az alkotások között, mások mellett Jankovics Marcell, Makovecz Imre, Kő Pál, Keresztes Dóra és Aknay János művei is megtalálhatók. A tárlat több oldalról világítja meg a Boldogasszony, azaz Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát, ugyanakkor a Mária-kultusszal a magyar összetartozást is jelképezi az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában élők között.

A tárlat mindezeken túl a jubileumi Mária-évben arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyarság ismét a kereszténység védőbástyájává válhat, mondta Kovács Ágnes. A Boldogasszony-kiállítás az első rendezvény lesz a Rovás művészeti csoport új székházában, a Magyar Jelenlét Házában, és egyben afféle előrendezvénye lesz az ünnepi megnyitónak is, amit október 24-én tartanak. A már évek óta színvonalas magyar és helyi kötődésű programok sorát megvalósító kassai magyar szervezet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából jutott új székházhoz.

(mti)