3D SOROZAT

Bőr az él görbületeinek kisimítására

Bőr az él görbületeinek kisimítására

- 2018. szeptember 27. 12:20

A régi borotvákat, borotvakéseket pedig fenni szokás, mégpedig fenőszíjon. Ennek egy archaikus darabját digitalizálták be 3D-ben a Finta Múzeum munkatársai Mezőtúron.

A keményfa ívből és disznóbőrből készült majd 25 centiméteres alkalmatosságon látszik, hogy használatban volt az idők folyamán. Egy férfiember a borotvakését élezte rajta. Pontosabban nem is élezte, mert ha német, vagy netalántán angol üzemben, szénacélból készített borotvája volt, azt csak félévente kellett esetleg szakemberhez vinni, élezésre. A fenés a használatkor az élen keletkező görbületek kiküszöbölésére, eltüntetésére szolgált. E házilag legyártott, 1880-as évekre datált fenő alkalmatosság elég elterjedt forma volt a maga korában, hogy aztán az idő haladtával átvegyék szerepét a már gyárilag előállított, falra akasztható társai. Mint ahogyan az ókortól használatos fém borotvák (állítólag éppen Nagy Sándor volt az, aki bevezette hadseregében a szakállas perzsákkal szemben a kötelező borotválkozást arra hivatkozva, hogy közelharcban nem előny a megragadható szakáll) és a középkor egyre finomabb ilyen eszközei után 1680-ban, az angliai Sheffieldben találták fel az összecsukható borotvakést. Melynek végső, ma is jellemző formáját aztán 1740-ben egy Benjamin Huntsman (1704 – 1776) nevezetű sheffieldi úriember alakította ki, aki egyébként acél evőeszközök gyártásával is foglalkozott.


Fenő disznóbőrből és keményfából (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Adva van tehát az összecsukható borotvánk, melyekből a 19. századi Magyarországon a német acélipar solingeni gyárainak termékei terjedtek el. Adva vannak a képzett köszörűsök is, akiknek volt megfelelő tapasztalatuk és (köszörű)kövük is az esedékes élezéshez. Két élezés között pedig ott voltak a fenőszíjak, melyeken ütemes, begyakorlott mozdulatokkal küszöbölték ki azokat a bizonyos görbületeket. Mégpedig úgy, hogy gerinccel, tehát a borotva tetejével felfelé tolták előbb végig a pengét a szíjon, majd egy gyors csuklómozdulattal átfordítva húzták lefelé azt. Ötven, vagy száz ilyen tolásra és húzásra volt általában szükség, de a tapasztalt borbélyok úgy tartották, annyit kell húzni a borotvát a szíjon, ahányat a szőrrel borított arcon húztak vele előzőleg.

Hogy aztán a borotvakéseket és a fenőszíjakat kiszorították a zsilettpengés, majd később az eldobható- és a villanyborotvák, az már egy másik történet, bár az idő repül, és ezekből is vannak már darabok múzeumokban, közgyűjteményekben.