Brit tudósok megtalálták Michelangelo ujjlenyomatát

Brit tudósok megtalálták Michelangelo ujjlenyomatát

- 2021. július 19. 8:13

Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy kis viaszszobron, közölték a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői.

Az ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült. Az ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal, kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol, olvasható a CNN hírportálján. A múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40 életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.

Metszetmásolat Vasari Michelangelót ábrázoló képéről (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be a Múzeum titkai című sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők munkájáról számol be. Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban, idézi a BBC sajtóközleménye a V&A egyik vezető kurátorát, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotófolyamatáról árulkodik. Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.

(mti)

Borító: A kérdéses tanulmány és az ujjlenyomat (vajma.info)