Bús magyar sors

Bús magyar sors

- 2019. január 18. 8:35

150 éve született Tornyai János, Hódmezővásárhely festője, aki megjárta Párizst, Németországot, Itáliát és Budapestet, de nem szakadt el soha szülővárosától, amely sokat segített neki a festővé válásban, és azóta is méltón őrzi emlékét a világéletében szegény festőnek.

Ez a szegénység a zselléri sorsból adódóan már gyermekkorában körül vette, de aztán a város segített a tehetségesen rajzoló ifjún, és ösztöndíjával eljuttatta a pesti Mintarajziskolába. Ahol 1886 és 1889 között Székely Bertalan és Lotz Károly is oktatta, nem is véletlen hát, hogy történelmi festő szeretett volna lenni. 1894-ben, ismét csak hódmezővásárhelyi támogatással Párizsba, a Julián Akadémiára megy, ahol olyan magyarok tanultak, mint Czóbel Béla, Egry József, vagy éppen Réti István. És Párizsban kerül erősen az 1874 óta ott élő Munkácsy Mihály hatása alá, olyannyira, hogy szinte észre sem veszi az akkor már működő impresszionistákat. A párizsi két esztendőt a millennium évében két tanulmányút is követi Németországba és Itáliába. Végül aztán ismét csak Hódmezővásárhelyen köt ki, ahol az emlékek mellett barátok is várják.

Rudnay Gyula, Tornyai János és Endre Béla Vásárhelyen (Tornyai János Múzeum PDM)

A nagy terv, a történelmi festészet művelése viszont lassan elfelejtődik, háttérbe szorul. Átveszik a helyét az alföldi zsánerképek és enteriőrök. És ahogy Hollósi Simonnak a Rákóczi-induló, neki is lesz egy sokáig kísértő témája, a Juss, a szegénység, a kilátástalanság egyik megrázó ábrázolása. Amin egy öreg, halni készülő ember veti papírra végakaratát a család élénk figyelmétől kísérten. Sötét színeket és szomorú embereket látunk, akiknek minden krajcár fontos lehet. Tulajdonképpen Tornyai is szegény volt világ életében. 1903-ra jut csak műteremhez, amit el-elveszít aztán a várossal vitatkozva, perlekedve. Ezt az időszakot foglalja össze talán legismertebb, 1908-ban elkészült képe, a Bús magyar sors. Viszont barátaival, Endre Béla festővel, Rudnay Gyulával és Pásztor János helyi szobrásszal megalapítják a híres majolikaüzemet, amiből aztán a harmincas évekre kinő a vásárhelyi művésztelep is.

Itt olvashat még a 150 éve született festőről (Együd Árpád Kulturális Központ ©Minden jog fenntartva)

De előbb még boldogulni akarván, 1919-ben Pestre költözik, a Horánszky utca 9-es szám alatt lesz végül egyszobás műteremlakása. Színei némileg kivilágosodnak, Szentendrén már a szabadban is fest. Így éri a megtiszteltetés 1934-ben, hogy városa egy 120 pengős évjáradékkal hazahívja. Megalakul a Tornyai Társaság is Vásárhelyen és megrendezik életművének kiállítását is. Cserében a gyermektelen Tornyai a városra hagyja minden művét, azaz csak majdnem mindet. Mert özvegyének halála után, a műterem padlója alatt 1984-ben még 718 kisebb méretű festményt és grafikát találnak a harminc éve vezetett naplójával együtt. Ezeket valószínűleg a feleségének szánta, csak talán már nem volt ideje arra, hogy beszéljen vele róluk. Szülővárosában halt meg 67 éves korában.

Borító: Bús magyar sors (Wikipédia)