Díszszemle szakadó esőben, nagy boldogságban

Pálffy Lajos - 2020. szeptember 11. 7:56

Éppen nyolcvan esztendeje annak is, hogy a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kolozsvárra, amelynek akkoriban még magyar többségű lakossága nagy lelkesedéssel, sírva és kacagva fogadta a poros magyar bakákat. Akiket aztán egy kiadós zápor frissített fel a dísztribün előtt való menetelés közben.

1940 nyarára, a Felvidék és Kárpátalja bizonyos területeinek visszatérése után jutott odáig a helyzet, hogy a magyar vezetés egyre nyíltabban követelte az erdélyi, magyarok lakta terültek visszacsatolását is. Sőt augusztus végére csapatokat is felvonultatott a román határra, de Hitler nem engedhette meg, hogy két fontos szövetségese (a román olaj és a magyar gabona) háborús konfliktusba sodródjon. Így augusztus 16-án Turnu-Severinben, pontosabban Szörényváron tárgyalóasztalhoz ültette a feleket, de a románok a magyarok által követelt 40 ezer négyzetkilométer helyett csak 14-et adtak volna. A magyar vezérkar így 28-ára tervezte Románia megtámadását, Hitlernek pedig lépnie kellet. Így született meg a 43 104 négyzetkilométerről és 2,4 millió, többségében magyar emberről szóló II. bécsi döntés augusztus 30-án.

Aminek nyomán szeptember 5-én indult meg az öt magyar hadtest, addig a románok összepakolhattak, vittek is mindent, ami mozgatható volt. Nagyvárad után pedig a kolozsvári bevonulás volt a birtokba vétel központi, ünnepélyes eseménye. Szerda volt, késő nyári idő, a kincses városba pedig már összegyűltek a környék magyarjai, többnyire népviseletben, az eldugott zászlókat elővéve és leszedve otthon minden virágot. Miután 11 órakor Beck Albert ezredes és segédtisztje átvette a Városházán a hatalmat (hogy majd néhány hónap után átadja Keledy Tibor polgármesternek), megkezdődött a bevonulás. Horthy és felesége vonattal érkezett a kormány tagjaival együtt, a Szent Mihály templom előtt felállított, bíbor brokáttal bevont tribünön ott volt még a kormányzót köszöntő Teleki Pál miniszterelnök a feleségével, Bartha Károly honvédelmi miniszter, Horthy István a MÁV elnökeként (nagy vasútépítések kezdődnek majd Erdélyben nemsokára), a díszszemlét pedig Jány Gusztáv altábornagy vezényelte le. Az erdélyiek nevében Bethlen György gróf köszöntötte a kormányzót („Köszönjük Kormányzó Urunk, hogy bölcs biztoskezű és szerencsével áldott országlásnak eredményeképpen megérhettük a mai napot.”), majd Horthy is elmondta beszédét:

„Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit! Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha, egy percre sem. És most, mikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a történelmi pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat. Gondolatban ma itt van minden magyar! A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával és feltámad bennem a kérdés: hogyan is szakadhatott ránk magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem rá a történelem ítélőszéke előtt: Nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított Kelet és Nyugat mezsgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt, s mialatt Európa más boldog népei békés munkában gyarapodhattak, s erősödhettek a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott…”

A tribün előtt a szakadó esőben feszes rendben elvonuló gyalogság és huszárok mellett pedig ott voltak a bőrsapkás ejtőernyősök, az Ansaldo törpepáncélosok, a Toldi harckocsik, a Csaba páncélautók, de a gépvontatású nehéz- és légvédelmi tüzérség is. Elkezdődött hát a “kicsiny magyar világ”, ahogyan arrafelé még mindig emlegetik.

Borító: A kormányzói dísztribün (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)