Egy éven át lopott a főmúzeológus

Egy éven át lopott a főmúzeológus

- 2019. augusztus 29. 10:31

Sikkasztás miatt vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy volt főmuzeológus ellen, aki egy budapesti múzeum raktárából a rábízott gyűjteményből mintegy harmincmillió forint értékben műtárgyakat tulajdonított el 2016-2017-ben, közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál a közleményében azt írta, a 64 éves egykori főmuzeológus a 2016 őszétől 2017 októberéig eltulajdonított műtárgyakat (20 kisplasztikát, 73 metszetet, 56 festményt) legalább 3,1 millió forintért értékesítette egy budapesti régiségboltban. A műtárgyak 20. századi művészek alkotásai voltak, de akadtak közöttük ismert és ismeretlen művészek 18. és 19. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is. Az alkotásokat a rendőrség  Pátzay Pál Kádár Jánosról készült kisplasztikája kivételével a házkutatások során megtalálta, lefoglalta, majd visszaadta a feljelentő múzeumnak, tette hozzá a főügyészhelyettes.

Pátzay elkészítette Kodály síremlékét is (KATAMAFOTÓ Művészeti Kft. CC BY-NC-ND)

Az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a büntetlen előéletű volt főmuzeológus ellen. Arra az esetre, ha a vádlott a bírósági előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, két év – öt évre felfüggesztett – szabadságvesztés, pénzbüntetés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozták a bíróságnál. Akkori sajtóinformáció szerint a Magyar Nemzeti Múzeumból tűnt el több műtárgy 2016-2017-ben; ezt a múzeum sajtóosztálya annak idején megerősítette. Az intézmény 2017 novemberében tett feljelentést.

(mti)

Borító: Pintér aukciósház – Egy Kádár kisplasztika Pátzaytól (pinteraukcioshaz.hu)