ÉVFORDULÓ SOROZAT

Egy fontos, napszemüveges arc a magyar animáció hőskorából

Egy fontos, napszemüveges arc a magyar animáció hőskorából

- 2021. november 26. 8:12

Épp ma lenne 100 esztendős Várnai György, akinek igencsak sok köze volt az 1945 után készített első hosszabb rajzfilmhez, A kiskakas gyémánt félkrajcárjához. Az 1951-ben készült 15 perces alkotás ugyan kissé vonalas lett, viszont útnak indított egy olyan alkotógárdát, amely aztán a magyar animáció aranykorát hozta el.

Mert a Macskássy Gyula és Fekete Edit rendezők által jegyzett első színes rajzfilm tervezői, figuráinak megalkotói között ott volt Várnai is, aki aztán vagy nyolcvan animációs filmben dolgozott együtt Macskássyval (és a többiekkel). Ott volt fázisrajzolóként, a rajzfilmes hierarchia legalján az a Dargay Attila is, akit talán nem is kell külön bemutatnunk. (Aztán a szintén meglehetősen vonalas, 1956-ra elkészülő A két bors ökröcskének a fázisolói között ott találjuk Huszárik Zoltánt, a Szimbád későbbi zseniális rendezőjét is, akinek grafikusi végzettsége is volt.) Hja, az ötvenes évek eleje amúgy a legsötétebb diktatúra ideje volt ebben a sokat látott országban, ahol még egy gyermekeknek szánt, magyar népmesei alapokon nyugvó rajzfilmbe is bele kellett építeni az ideológiát, azon belül is az osztályharcot. Így lesz az eredeti mese török császárából egy Döbrögiével vetekedő hasú, magyaros bajuszú, nagyokat zabáló és harácsoló király, akinek természetesen a lánya is csúnya, no meg annak kérője, a burkus királyfi is. (Utóbbi amúgy nem is szerepel az eredeti mesében.)

Az Iparművészeti Főiskolát grafikus szakon 1941 és 1946 között abszolváló Várnai a sajtóban, karikaturistaként mutathatta meg legelőször tehetségét. A Színházi Magazin, a Tolnai Világlapja és az Újság közölte még a főiskolás időkben szarkasztikus rajzait, amelyeket aztán végzősként már ki is állíthatott. Előbb a kisgazdákhoz kötődő Szabad Száj munkatársa lett, amely vicclap aztán úgy fogyott el az ötvenes évek elejére, mint maga a kisgazdapárt. Így aztán Várnait 1957-ben az 1945-től a kommunistákat, majd az MSZMP-t szolgáló Ludas Matyinál találjuk, igaz ekkor már nem ütötték annyira a klerikális és mindenféle reakciót, és olyanok is rajzolhattak ide, mint Balázs-Piri Balázs és Sajdik Ferenc. De akkor is a Párt kezében volt a lap, 1976-ban éppen a Népszabadságtól érkezett az új főszerkesztő, Árkus József, aki korábban az ÁVH-t is erősítette. De ekkor Várnai György már a rajzfilmekre koncentrált, A két bors ökröcskében ismét tervező volt, majd Macskássy társrendezőjeként jegyezte legtöbb munkáját. Párbaj című animációjuk, melyben egy ókori görög/római harcos és egy mai tudós küzd meg egymással, 1961-ben, Cannesban kategóriájának első helyezését nyerte el. Ahogy aztán három esztendő múlva a Romantikus történet című munka is, ahol a rendező Macskássy mellett Várnai mint író és tervező szerepelt.

A Frakk, a macskák réme évfolyamainak megint csak társrendezője volt, de a jobbára Macskássy által jegyzett Gusztávból már önálló epizódokat is rendezett (Gusztáv elidegenedik, Gusztáv autója), de itt már az új generáció, Jankovics Marcell és Dargay Attila vitte a prímet Nepp József mellett. Várnai, a fekete humor nagy mestere aztán könyvillusztrátorként is maradandót alkotott, no és természetesen mindvégig dolgozott a lapoknak, és időszaki kiadványoknak, évkönyveknek is. Szeme rendkívül fényérzékeny volt, így mindig napszemüvegeket hordott. 1991 novemberében távozott, néhány nappal a 70. születésnapja után.

Borító: Munka közben Macskássy Gyulával, és természetesen napszemüvegben (Magyar Fotóarchívum)

Évforduló sorozat

Norman Mailer 100
2023. január 31. 11:24

A feldarabolt felfedező
2023. január 17. 11:12

Hašek, a züllött alak
2023. január 3. 6:05

Budapest 150!
2022. december 22. 11:38

Írország 100
2022. december 6. 8:58

Vonnegut 100
2022. november 11. 6:34

BBC 100
2022. október 18. 6:56