Egyfolytában a festészet határait feszegette

Egyfolytában a festészet határait feszegette

- 2018. január 25. 11:12

Saját halottjának tekinti az életének 80. évében elhunyt Hencze Tamás festőművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Hencze Tamás 1938. március 6-án Szekszárdon született. Kirakatrendezőnek tanult, majd dekoratőrként és reklámgrafikusként dolgozott. 1960-tól a Zuglói Kör tagja volt. 1961-ben kijutott Párizsba, ahol a neoavantgárd képzőművészeti stílusok mély benyomást tettek rá. Az Iparterv I-II. (1968-69) kiállításain op-art stílushoz közelítő képeivel szerepelt, emlékeztet a minisztérium közleménye. Hencze Tamás az 1960-as évek közepén színes és szürke gesztusfestészettel kísérletezett, majd megtalálta sajátos képtípusait. A vásznakra négyzetháló elrendezésben sokfokozatú árnyékkal kísért, elmosódó szélű foltokat vitt fel szórópisztollyal, gumihengerrel. Munkái az op-art stílussal mutatnak hasonlóságot. Az 1970-es évek elején a konceptuális művészet volt rá hatással, szitanyomatokat, land art vázlatokat alkotott. Emellett akciózott is: vásznakat égetett el, és ebből diasorozatot készített.

Gesztusfestészet (MaNDA)
Gesztusfestészet (MODEM CC BY-NC-ND)

Folyamatosan foglalkoztatta a festészet határainak feszegetése, újraértelmezése. Az 1980-as évek végére alakult ki sajátos festési nyelvezete: gumihengerrel és takarással egyenletes színt és tónust ért el, majd a forma közepétől a széle felé haladva sötétebb tónusokkal illuzórikus térhatást keltett. Ekkor festette háromszög alakú piramis és trapéz képeit formázott vásznakra. Számos kollektív és önálló kiállításon szerepelt itthon és külföldön. 1980-ban részt vett a Velencei Biennále magyar pavilonjának tervezésében. Egyéni tárlattal 2004-ben szerepelt a Kogart Házban. Munkáit őrzi a bécsi Albertina, valamint a Ludwig Alapítvány, gyűjtemények Essenben, a szöuli National Museum of Contemporary Art, hazánkban pedig a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a Szombathelyi Képtár, Budapesten a Kassák Lajos Múzeum, a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria.

Hencze Tamás 1969-ben elnyerte a Pannónia Biennále díját, 1989-ben érdemes művész lett, majd 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Abban az évben választották be a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. A január 21-én elhunyt művészt az Emmi a családdal egyetértésben saját halottjává nyilvánítja.

(mti)

Borító: deakgaleria.hu