Elindult a Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon

Elindult a Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon

- 2020. szeptember 30. 8:53

Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon címen vándorkiállítással, Összetartozás Éve elnevezéssel pedig kerítéstárlattal emlékezik a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára keddtől a Magyar Nemzeti Múzeum.

Trianon a nemzetellenesség és az identitásküzdelem lelki szinonimája a hazáját és nemzetét szerető minden magyar ember számára, immár egy évszázada, hangsúlyozta a kiállítások keddi megnyitóján az Országgyűlés elnöke. Kövér László hozzátette: Trianon nem pusztán egy lezáratlan múltbéli magyar történet, hanem egy jelenbeni és jövőbeni európai ügy is. Ugyanis napjainkban kivétel nélkül minden európai nemzetnek szembe kell néznie a létére törő nemzetellenességgel, az előttünk álló jövőben minden európai nemzetnek meg kell vívnia a maga identitásküzdelmét a fennmaradásáért.

Egy térkép 1930-ból (Gömöri Múzeum CC BY-NC-ND)

Elmondta, hogy a kiállítás tárgyszerűen mutatja be a Trianonhoz vezető út mérföldköveit: a középkori idegen megszállásokban, háborús pusztításokban gyökerező magyar demográfiai hanyatlást, az első világháború után kiteljesedő európai geopolitikai változásokat, a háborús vereséget, a történelmi Magyarországon élő nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseit, a magyarság megfosztását nemzeti önrendelkezési jogától, valamint a legfontosabbat, a magyar önvédelmi képesség elvesztésének folyamatát. Szerinte a tárlat erénye, hogy nemcsak a magyarság Trianont követő szenvedését idézi fel, hanem betekintést nyújt az 1920 utáni magyar talpra állás és cselekvés folyamatába is.

Egy vádló képeslap (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Kövér szerint a győztesek által Trianonban gazdaságilag, katonailag és külpolitikailag brutális módon letaposott, életképtelenségre ítélt Magyarország a magyar emberek szenvedése, áldozata és értékteremtő munkája eredményeként mégis életképesnek bizonyult. A kiállítás anyaga nemcsak tényszerűen, hanem megrendítően és felemelően érzékelteti a Trianon utáni magyar újrakezdést, életerőt és teljesítményt, mondta a Nemzeti Múzeum tárlatáról, hozzátéve: a mai kiállítás akkor lesz teljes, ha a megmaradásért való ezen létküzdelmet emberközelbe hozza mindenki számára, mert ez a küzdelem több mint magyar ügy. Ez Európa ügye, mert minden európai embernek veszélybe kerülhet a nemzeti önazonossága.

Úton a szabadtéri rész felé (mti)

Kövér László elmondása szerint a mai magyarok ugyanazt kívánják a szomszédjaiknak és Európa valamennyi nemzetének, amit önmaguknak: a nemzeti identitás szabadságát a szülőföldjén többségben vagy kisebbségben élő minden őshonos nemzeti közösség számára, valamint ezt a szabadságot biztosítani és oltalmazni hajlandó, méltányos, cselekvőképes és a nemzetközi együttműködésre nyitott nemzeti államot. Mint hozzátette, mindez nemcsak az emberi méltósággal élhető magyar élet, hanem az európai élet kulcsa is a 21. században. A magyarságot meggyötrő trianoni történet szerinte csak akkor érhet véget, ha a külhoni magyarok joga a nemzeti identitásukhoz ténylegesen biztosított lesz a szülőföldjükön.

Részlet a kiállításból (mti)

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a rendhagyó módon, egy 300 négyzetméteres, félgömb alakú sátorban megrendezett Szenvedő szerkezet című tárlat október közepéig lesz látható a Múzeumkertben, majd az ősz folyamán Tatán, Mosonmagyaróváron és Hajdúböszörményben is bemutatják. A Múzeumkert kerítésén elhelyezett Összetartozás Éve kerti galériával, amely az elszakított nemzetrészek és az anyaország kulturális összetartozását teszi láthatóvá, 2021. június 4-ig találkozhatnak az érdeklődők.

(mti)

Borító: Részlet a kiállításból (mti)