Elkészült A koronatanú

Elkészült A koronatanú

- 2022. március 1. 8:09

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva elkészült az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében A koronatanú című dokumentumfilm, amely Arany Bálint azonos című emlékiratait dolgozza fel, tájékoztatott az Országház Sajtóirodája.

Közlésük szerint az Országház Filmműhely YouTube-csatornáján elérhető alkotás a második világháború után kibontakozó többpártrendszert ért kíméletlen támadást, a kiépülő diktatúra eszköztárát, valamint a köztársaság megdöntésének vádja mögött meghúzódó valódi hatalmi-politikai szándékokat Arany Bálint tevékenységén és sorsán, illetve a Magyar Testvéri Közösséggel szemben indított első koncepciós per eseménytörténetén keresztül mutatja be.

Arany Bálint (1901-1987) magyar gépészmérnök Arany János költő egyenesági leszármazottja volt, akit a Magyar Testvéri Közösség titkos hazafias társaság munkájában való részvételéért koncepciós perben elítéltek. 1945-től fontos szerepet töltött be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban (FKGP), az ő feladata volt országos szinten a párt újjászervezése. A film az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának gondozásában készült; Borbás Barnabás és Réti László rendezte. A narrátor Szatmári Attila, Arany Bálintot Tokaji Csaba alakítja.

(mti)