Ellátogathatunk ma Zrínyi Miklós ravatalához

Ellátogathatunk ma Zrínyi Miklós ravatalához

- 2020. november 18. 10:08

1664. november 18-án vadászbalesetben elhunyt a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, a költő Zrínyi Miklós. Halálát a mai napig számos kérdés övezi, végtisztességének rítusáról pedig igencsak kevés forrás maradt az utókorra. A Zrínyi Miklós ravatala fölött című, élő interpretációs rövidfilm betekintést enged a 17. századi főnemesi végtisztességet övező rítusokba, viselettörténetbe, de még a gasztronómiába is.

A Magyar Nemzeti Múzeum közleménye szerint a film bemutatóját megelőző szakmai beszélgetés alkalmával az érdeklődők betekinthetnek a forgatás kulisszái mögé, feltehetik kérdéseiket az élő interpretáció módszertanával kapcsolatban, valamint megtudhatják azt, hogy mitől marad hiteles a történelmi újrajátszás.

A film az Élő történelem másként – múzeumok a virtuális térben című mintaprogram kereteiben készült, Bárány Dániel és Bárány Krisztián rendezésében készítette a Filmever Stúdió. Partnerek voltak: Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és a Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság. A filmbemutató ma 18 órakor lesz, közölte a Nemzeti Múzeum.

Borító: Egy kocka a filmből (mnm.hu)