Először a toronysisak borítását cserélik le

Először a toronysisak borítását cserélik le

- 2019. június 27. 10:04

A kormány 800 millió forinttal járul hozzá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye társszékesegyháza, a kecskeméti nagytemplom felújításához – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten.

Soltész Miklós a kecskeméti nagytemplom előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a támogatást két ütemben adja a kormány a felújítási munkálatokhoz. Még ebben az évben 500 millió forinttal, a következő évi költségvetésből pedig további 300 millió forinttal segítik a rekonstrukciót. Kiemelte, hogy a templom felújítása nemcsak az egyháznak és a kecskemétieknek fontos, hanem városesztétikai és turisztikai szempontból is. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nagytemplom szomszédságában megújul a több mint 120 éves, szecessziós stílusú kecskeméti városháza is. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke elmondta: Kecskemét emblematikus épületének felújítását a templom tornyán kezdik, majd onnan haladnak lefelé. A rendelkezésre álló keretből azonban belső rekonstrukcióra nem lesz lehetőségük, de bíznak abban, hogy további támogatással az elkövetkező években az épület belseje is megújulhat. Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere kiemelte, a város lakosainak régi vágya teljesülhet a nagytemplom felújításával. A polgármester bízik abban, hogy a főtéren lévő két épület rendbetételével Kecskemét belvárosa a magyarországi világörökségi helyszínek egyik méltó várományosa lehet.

Itt olvashat a templom történetéről (Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár CC BY-NC-ND)

Finta József, a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia főplébánosa a sajtótájékoztató előtt a munkálatokról elmondta: az épület elé korábban épített, de még nem egészen a torony csúcsáig érő állványzatot a biztonság érdekében meg kell erősíteni. Ezt követően megkezdik a toronysisak borításának javítását, cseréjét. A vörösréz lemezek tisztítás után kerülnek vissza a helyükre, egy részleges tetőszerkezeti javítás után. A nagytemplom honlapján olvasható tájékoztató szerint az előkészítő munkálatokkal egy időben megkezdődött az ólomszerkezetű üvegablakok felújításához szükséges restaurátori kutatás is. A színes ablakok elé rekonstrukciójuk után védőüvegek is kerülnek. A mintegy két éven át tartó munkálatok során a toronytörzs és a homlokzat is új vakolatot kap, és megújul a négy evangélista nagyméretű szobra is. A kőalkotásokat daruval emelik majd le, és kőfaragó műhelyben restaurálják. Arra törekednek, hogy a felújítással lehető legjobban visszaállítsák az 1791-ben felszentelt épület eredeti állapotát.

(mti)

Borító: Mindjárt az első kockán a templom (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)