Épülhet a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye

Épülhet a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye

- 2022. március 25. 7:52

Sikeresen zárult a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) által meghirdetett – a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye fejlesztését célzó – építészeti tervpályázat, amelynek nyertese a BIVAK stúdió pályaműve lett, tájékoztatott a Budapest Fejlesztési Központ (BFK)

A közlemény szerint a meghívásos, kétszakaszos építészeti tervpályázatra 14 pályamunka érkezett. A pályaművek közül a szakma jeles képviselőiből álló bíráló bizottság választotta ki a nyertest. A bíráló bizottság elnöke Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára volt. A kormány korábban határozatban döntött arról, hogy emlékhely épüljön a kommunista diktatúra idején internáló- és kényszermunkatáborként, illetve hadifogolytáborként működtetett létesítmény egykori helyszínén a Hortobágyon. A hortobágyi zárt táborok egykori területén a méltó megemlékezés, a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása és a jövő nemzedék oktatása-nevelése céljával látogatóközpont, továbbá egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítás létesül.

A deportáltak nem sétálgathattak napernyővel a nevezetes hídnál (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Mint hozzáteszik, a fejlesztés kiemelt célja volt az is, hogy a hortobágyi táborvilágba hurcolások története, amely ma kevéssé ismert a köztudatban, minél szélesebb körhöz eljusson. A tájékoztatóban olvasható indoklás szerint a tervezett épület megjelenése egészében újszerű, eredeti megoldásokat tartalmazó, a funkciót kiemelkedő módon kiszolgáló, környezetével együtt élő, reális építési megoldásokat alkalmazó, átgondolt pályamű. A részletes bírálat során kiemelt figyelmet kapott az építészet és a tájba illő viselkedés párbeszéde. A pályamű mindezt megtalálta. A felmutatott mű olyan szakmai alázatról ad tanulságot, amely a térség környezetalakításában is példamutató. A terv az egykori történelmi események világától egészen a mai kor jövőbemutató üzenetátadásra alkalmas egységes gondolatiságra épül. A díjakat Rétvári Bence, a bíráló bizottság elnöke adta át.

(mti)

Borító: Kitelepítettek csoportja (cultura.hu)