KÖZKINCSTÁR SOROZAT

Ez a Mátyás nem az a Mátyás

Ez a Mátyás nem az a Mátyás

- 2018. május 16. 10:52

A bátyját oly ügyesen kigolyózó II. Mátyás valamiért odavolt az akkori magyar főúri viseletért, amit hordott is, és ezért meg is kapta az ilyen dolgokra érzékeny magyarok támogatását. Sok vizet nem zavart amúgy, szerette a jó életet és 20 évvel fiatalabb feleségét. Aki pedig enni szeretett, de azt nagyon.

II. Mátyás 1557-ben, Bécsben született hetedik gyermekként, így hát meglehetősen kevés volt az esélye arra, hogy a tűz, pontosabban a hatalom közelébe jusson. Sőt, bátyja még azt is szorgalmazta, hogy ugyan már lépjen egyházi pályára, mert mindig jól jön egy Habsburg bíbornok, ha úgy alakulnak a dolgok. Mátyás viszont inkább Németalföld felé kacsintgatott, ahol titokban tárgyalt is a katolikus rendekkel. Végül a mai Belgium és Hollandia területét lefedő tartomány utolsó kormányzója lett, 1580-as kiebrudalása után pedig büntetésbe került. Linzben éldegélt, de a szerencse rámosolygott, mikor a cím után kevésbé érdeklődő Rudolf helyett ő lett az osztrák főherceg. És így az övé lett Bécs is, ahonnan már nagyobb eséllyel indulhatott a hatalom felé vezető rögös úton. Aminek állomásait már ismerjük, talán csak annyit tennénk hozzá, hogy Prága alatt magyar hajdúkból álló seregével vette rá bátyját a teljes visszavonulásra.

Fején a Szent Koronával, Somogyi Győző szerint (MaNDA)
Fején a Szent Koronával, Somogyi Győző szerint (Együd Árpád Kulturális Központ ©Minden jog fenntartva)

Cseh királynak is magyar ruhában koronázzák, és kétségtelen, hogy a 1608-as, pozsonyi koronázását megelőző törvényekben garantálja a rendi kiváltságokat, és visszaállítja a nádor hatalmát. Ha pedig zsoldosok védenek egy magyar végvárat, a kapitánynak akkor is magyarnak kell lenni. (Ez azért nem mindig működött, gondoljunk csak Eger szégyenletes feladására 1596-ban.) Mátyás rövid országlásának idejére már éppen vége a 15 éves háborúnak, megköttetik a bécsi és a zsitvatoroki béke, de Erdély továbbra sem stabil, ahol 1608-ban a 19 éves Báthory Gábor szerzi meg a fejedelmi címet és kezd hozzá zavaros, ámokfutásnak tűnő uralkodásához. Amire Bethlen Gábor, pontosabban néhány orgyilkos tesz majd pontot. Közben pedig szorgalmasan működnek mindenfelé a jezsuiták, sőt, 1615-ben a csonka ország hercegprímása is egy ilyen szerzetes lesz Pázmány Péter személyében. Nádorrá ugyanakkor a jó protestáns Thurzó György uramat választották, tehát létezett némi egyensúly is.

Mátyás megkapja bátyjától a Szent Koronát (Wikipédia)
Mátyás megkapja bátyjától a Szent Koronát (Wikipédia)

Az biztos, hogy eme 11 esztendő alatt némi lélegzethez jutott az ország. II. Mátyás király pedig rendezvén a dolgokat, maga is ellazult kissé. Mivel szerette a szép dolgokat, Bécsbe hozatta bátyja műkincseit, melyek között sok időt töltött. 54 évesen nősült csak meg, a 20 évvel fiatalabb, szintén Habsburg feleségével, Annával együtt szerették a pompás felvonulásokat és nagy lakomákat. Ez utóbbiakon, ahol a Nelli nevezetű udvari bolond mókáin nevettek, Anna különösen nagy étvágyára hívják fel a figyelmet a források. Gyermekük nem született, így egy a Mátyáshoz hasonlóan nagy ambícióval bíró unokaöcs, Ferdinánd lett kijelölve trónörökösnek. Őt már a jezsuiták nevelték és híres volt türelmetlenségéről. Így aztán a cseh rendek majd nem is teszik meg királlyá, kitör a 30 éves háború és csak igazán most fog vérbe borulni Európa.

Borító: Wikipédia