Felidézik a világ legszebb uralkodónőjének magyar karácsonyait

Felidézik a világ legszebb uralkodónőjének magyar karácsonyait

- 2018. december 14. 10:36

Karácsonyig számos program várja a látogatókat a Várkert Bazárban, ahol a könnyűzenei koncertek mellett táncszínházi előadást, gyerek programokat, iparművészeti vásárt is rendeznek a karácsonyi készülődés jegyében.

A Várkert Bazárban vasárnap az eseménysorozat kiemelt programjaként Szárnyalás címmel a Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar táncszínházi előadását láthatja a közönség, hangzott el az M1 aktuális csatornán. Gyutai Csaba, a Várkert Bazár igazgatója elmondta, az egyedi hangvételű, különleges előadáson a népzene a néptánc és a klasszikus balett találkozik majd a színpadon. A táncosok mellett a fellépő vendégek között szerepel Herczku Ágnes és Csík János is. December 23-án a Snétberger Trió és a Snétberger Ferenc Zenei Tehetség Központ diákjai adnak koncertet. A koncert első részében a Snétberger Ferenc által alapított tehetség központ diákjai mutatkoznak be mesterükkel. A koncert második felében a Snétberger Trió 2017-ben megjelent Titok című lemezének anyaga szólal meg. Az esti programok mellett a családok éve jegyében vasárnap délelőttönként kézműveskedéssel, délután pedig bábszínházi és meseszínházi előadásokkal várják a legkisebbeket. Különleges élmény lesz az élő betlehem a Várkert felső kertjében, ahol Jézus születésének története élő szereplők, élő állatok közreműködésével elevenedik meg. A műsor vasárnap félóránként harangszóra kezdődik.

Az adventi programok között vasárnaponként ünnepi sétára invitálják az érdeklődőket, a Sisi karácsonya – séta a Várkert Bazárban című túrán felidézik a világ legszebb uralkodónőjének magyar karácsonyait és szokásait. Mint mondta, a Várkert Bazárban kortárs iparművészeti vásárt is rendeznek, amelyen a látogatók megismerhetik a hazai ékszertervezők, keramikusok, grafikusok és iparművészek új kollekcióit, friss ötleteit. Az eseménynek korábban a több, mint egy éve bezárt Iparművészeti Múzeum adott otthont. Gyutai Csaba, a jövő évi programok között említette, hogy januárban folytatódik a Várkert Irodalom című sorozat, amely 15-én Hősnők címmel jelentkezik, a Nagy Magyar Versek című sorozat keretében pedig jövőre is havonta költői esttel várják a közönséget. Rejtélyes Történelem című művelődéstörténeti-irodalmi sorozatuk januári programja pedig Szerelem, mítosz, hitek címmel Szendrey Júlia és Petőfi Sándor élete és halála körüli tényeket és titkokat járja körül, ismertette a programokat az igazgató.

(mti)