Ferenc pápa: Isten áldd meg a magyart!

Ferenc pápa: Isten áldd meg a magyart!

- 2021. szeptember 13. 8:43

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap. A pápa azt kívánta az Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között. Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén, monta Zsuffa Tünde, a NEK sajtófőnöke.

Ferenc pápa szentbeszédében a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is. Hozzátette: csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él. Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Homíliáját Ferenc pápa kérdéssel kezdte, azt firtatva, mit és kit jelent Isten minden egyes ember számára. A pontos választ nem a katekizmus alapján, hanem személyes életünkkel kell megadni, mondta az egyházfő.

A pápa érkezése a térre (mti)

A pápa hangsúlyozta, az eucharisztia emlékeztet bennünket, kicsoda Isten és ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet. Ferenc pápa többször megismételte, hogy a kereszt sohasem volt divatos, sem régen, sem napjainkban, pedig benső gyógyulást hoz. Úgy látta, a kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között. Isten logikája az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az emberi gondolkodás, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi. Az egyházfő hozzátette, nem abban áll a különbség, hogy ki a vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. A pápa szerint jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az eucharisztia előtt (..) szánjunk rá időt.

Zarándokok az Andrássy úton (mti)

A katolikus egyházfő a mise végén, az Úrangyala imádságában úgy fogalmazott, a vallásos érzés az éltető nedve a gyökereihez olyannyira kötődő magyar nemzetnek. De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja a karjait mindenki felé. Ferenc pápa hangsúlyozta, a kereszt arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban. Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők. Kiemelte, a Missziós kereszt, a kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert.

Zarándokok egy kivetítő előtt (mti)

Szerinte a mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik. Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretne magához ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladnak. A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak. Ahogy fogalmazott: amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek Magyarország népe.

Családok köszöntik a pápát (mti)

 

Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket, fogalmazott az egyházfő. Aki az utolsó szavakat magyarul mondva úgy zárta imádságát: veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart! A szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be. A szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Varga Judit igazságügyi miniszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Schmitt Pál volt államfő; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester is.

A pápai szentmise (mti)

Zsuffa Tünde a köztévében elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre. Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és öröm volt látni a pápa mosolygós arcát. Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott, egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját. Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon.

Borító: Főoltár 1938-ban (Piarista Rend Magyar Tartománya CC BY-NC-ND)