Festőművész, gerillakapitány és Jókay-hős

Festőművész, gerillakapitány és Jókay-hős

- 2019. február 8. 12:30

Történelmi tárlatvezetéssel emlékeznek a 195 éve született Muraközy János festőművészre az életét és műveit bemutató tárlaton pénteken Kecskeméten, közölte a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumának igazgatója.

Fogarasi Zsuzsa elmondta: a kecskeméti származású Muraközy János összegyűjtött festményeit először 1914-ben állították ki szülővárosában. Képei hiteles lélekábrázolást, impresszionista színkezelést mutatnak – fogalmazott. Művei jelentős részét ezúttal a Ráday Múzeum 2018 júniusában megnyílt A kulcsra zárt szoba titkai című állandó kiállítása tárja a látogatók elé. A tárlat aktualitását az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kerek évfordulója adja, hiszen Muraközy műveinek egy része és a művész életútja erőteljesen kapcsolódik 19. századi történelmünk dicső napjaihoz – mondta a múzeumigazgató. Tárlatuk a festőművész Muraközyt mutatja be grafikáinak, festményeinek segítségével, ugyanakkor relikviái, otthonának berendezési tárgyai is láthatók a kiállítótérben. Az igazgató kiemelte: önarcképei, valamint a magyar kultúra és közélet ismert alakjainak portréi a 19. századi magyar festészet hangulatos-hatásos darabjai. Tájábrázolásban követi a romantika festői módozatait. A Gerillakapitány búcsúja című műve és annak vázlatai pedig egészen kiemelkedő művek.

Régi fénykép Muraközy János egyik művéről (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A Ráday Múzeum kiállításán szerepel az a Muraközy Jánost lóháton, gerillakapitányként ábrázoló kép is, melyet három festőbarátja: Than Mór, Lotz Károly és Markó András festett róla, de látható Jókai Mór Muraközyről festett arcképe is. Mint mondta: arra törekedtek, hogy megteremtsék a lehetőségét a felfedezett-elfeledett-ismét felfedezett festői pálya minél teljesebb megismerésének. Muraközy János műveinek bemutatása Kecskeméten azért is indokolt és jelentőséggel bíró, mivel a 19. századból, annak első feléből a város nem bővelkedik művészettörténeti jelentőségű emlékanyaggal. A festészeti kiállítást olyan tárgyi anyaggal is gazdagították, amely a festő életére utal. A hagyatékban lévő emlékanyagból válogatva láthatóak Muraközy János bútorai, tárgyai, amelyek legtöbbjét a szabadságharc résztvevőjeként használt. Többek között kiállították nemzetőr karszalagjait, katonai szabályzati könyvét, zsoldtartó tábori pénzesládáját, hímzett, bőrből készült dohányzacskóját, pipáját és díszkardját is. A kiállításhoz Rejtély a kulcsra zárt szobában címmel nyomozós játék is kapcsolódik, amely a művész életének titkait dokumentumok, feladványok segítségével hozza közelebb a játékos kedvű látogatókhoz. A festőművész születésnapján, méltatását követően Muraközy Jánosné Gyenes Sára szerepébe bújt tárlatvezető kalauzolja végig a látogatókat a kiállításban, a festőművész elképzelt szobájában. Kiderül, hogy mi volt Muraközy János kedvenc időtöltése ifjúkorában, milyen álnevet használt bujdosása alatt, és milyen legendák születtek Kecskemét ismert hivatalnokáról.

Régi fénykép Muraközy János egyik művéről (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Muraközy János (1824-1892) a kecskeméti Református Jogakadémián lett Jókai Mór diáktársa és barátja, amit Jókai, hősei alakjának ihletőjeként, több regényében is megörökített. A fiatal Muraközy részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, előbb nemzetőr századosként, majd gerillakapitányként, végül honvéd századosként. Tevékenysége miatt a szabadságharc leverését követően emigrációba kényszerült. A bujdosás évei után hivatalnokként dolgozott, majd 1878-tól gazdasági tanácsnok lett Kecskeméten. A parcellázások és a városi szőlőtelep létrehozása révén jelentős szerepe volt a Kecskemét-környéki szőlő- és gyümölcskultúra fejlesztésében. Tanácsai alapján kezdte meg a város a szikrai puszta parcellázását és ott a később híressé vált városi szőlőtelep létesítését. Muraközy János Pesten Marastoni Jakab festőiskolájába járt, míg Bécsben Karl Rahlnál tanult. Élete utolsó szakaszában művészi munkásságát titokban folytatta.

(mti)

Borító: Wikipédia