Filmsorozat készül a meggyilkolt káplánról

Filmsorozat készül a meggyilkolt káplánról

- 2022. január 27. 10:42

Februárban kezdik forgatni Szentgotthárdon és környékén a Boldog Brenner János vértanú, áldozópap brutális meggyilkolásáról szóló Legyetek szeretettel című tévésorozatot, közölték az alkotók.

Szilágyi Andor rendező elmondta: Brenner János alakját a Weöres Sándor Színház fiatal színésze, Jámbor Nándor formálja meg. Mellette a szombathelyi és a zalaegerszegi színház több művésze szerepel a filmben, a statisztákat pedig helybeli jelentkezők közül választották ki. Hozzáfűzte: a forradalmat követő egyházüldözés áldozatává lett fiatal káplán, Brenner János megölésének körülményeit máig homály fedi, a filmbeli nyomozás bepillantást enged a kommunista hatalom restaurációjába 1956 után.

Forgatási helyszín lesz a volt cisztercita templom és kolostor (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

A cselekmény vezető szála, egy youtuber érkezése Szentgotthárdra, aki ki akarja deríteni Brenner János haláláról az igazságot, mondta a rendező. Kérdezgetni kezdi az embereket, majd olyan misztikus találkozásban lesz része, amely az ő életét is teljesen megváltoztatja, tette hozzá Szilágyi Andor, aki többek közt a Mansfeld Péterről szóló filmet is rendezte. A forgatások többsége az eredeti helyszíneken vagy azok közelében zajlik, több jelenetet pedig a szentgotthárdi városháza épületében vesznek fel, amely egykor ciszterci apátsági kolostor volt.

Kápolna a gyilkosság helyszínén (szentgotthard.hu)

A Nemzeti Filmintézet 550 millió forintos támogatásával készülő hétrészes sorozatot decemberben mutatják be a Hír Televízióban.

(mti)

Borító: Brenner János festett portréja (vaticannews.va)