Gertrúd meggyilkolása nem egészen úgy történt

Gertrúd meggyilkolása nem egészen úgy történt

- 2018. július 16. 9:58

A hely szelleme is hozzátesz a II. András életét felelevenítő Koronázási Szertartásjáték című produkcióhoz, emelte ki Szikora János rendező az M1 aktuális csatorna műsorában.

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen augusztus 18-án és 19-én tartják meg a hatodik Koronázási Szertartásjátékot. A darabot a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi. Az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodójának életútját három fontos motívum, az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete és felesége, Gertrúd meggyilkolása, mentén igyekszik bemutatni.

A Romkert 1938-ban (MaNDA)
A Romkert 1938-ban (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Szikora János az M1-en utóbbi kapcsán megjegyezte, Gertrúd meggyilkolása nem egészen úgy történt, ahogy azt Katona József a Bánk bánban ábrázolta, így a mostani előadásukkal egy más teóriát láthatnak a nézők. Kiemelte: a darabot ott mutatják be, ahol évszázadokkal korábban a koronázási szertartás zajlott. Így a nézők egyfajta szakrális esemény részesei is lesznek, emelte ki a rendező.

(mti)

Borító: szekesfehervar.hu