Görgei nem akart példakép lenni

Görgei nem akart példakép lenni

- 2019. január 17. 10:35

Görgei Artúr honvéd tábornok valós alakját és megítélésének változásait mutatja be Az ismeretlen Görgei címmel a Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása.

A magyar nemzetet azok tették igazán naggyá, akik nem a saját dicsőségüket keresték, nem akartak példaképek lenni, mégis azokká váltak. Közéjük tartozik Görgei Artúr is, hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, akinek a megnyitóra írt levelét Sölch Gellért, a tárca helyettes államtitkára olvasta fel az eseményen. Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy Görgei ígéretesnek induló tudományos pályáját hagyta el 1848-ban, mert tudta, hogy a szabadságáért küzdő Magyarországnak szüksége van rá. Így alkalma nyílt kibontakoztatni zseniális hadvezéri képességeit, majd elháríthatta volna magától a politikai felelősséget, de vállalta a fegyverletételt, ezzel emberek tízezreinek életét megmentve, írta a miniszter. Görgei vállalta volna a vértanúságot is, de ez nem adatott meg neki, helyette bűnbakként kellett leélnie életét. Az utókor feladata, hogy megadja neki azt a tiszteletet, amelyet megérdeme, emlékeztetett levelében Kásler Miklós.

Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a magyar hadtörténet kimagasló, Hunyadi Jánoshoz vagy Zrínyi Miklóshoz mérhető alakjaként méltatta Görgei Artúrt. Mint hozzátette, a tábornok hadvezéri képességeit későbbi bírálói sem vitatták, Kossuth azonban már 1849 őszén Görgeit tette felelőssé a világosi fegyverletételért, és a következő évtizedekben is sokan vádolták árulással a honvéd sereg fővezérét. Görgey Gábor író, volt kulturális miniszter a család tagjaként köszönetet mondott a kiállítás szervezőinek, valamint azoknak a történészeknek is, akik segítettek megtisztítani Görgei nevét a kommunista időszakban ismét ráaggatott áruló jelzőtől.

Fotó a kiállításról (mti)

A Magyar Nemzeti Múzeum kedden megnyílt kiállítása arra tesz kísérletet, hogy Görgei Artúr (1818-1916) valós alakját, pályafutását, majd megítélését, annak változásait napjainkig bemutassa. A tábornok alakját 416 műtárgy, valamint multimédiás alkalmazások, filmek és számos kísérőprogram segítségével megidéző kiállítás június 23-ig látogatható.

(mti)

Borító: mti