ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Három koronás fő egyszerre Pest-Budán

Három koronás fő egyszerre Pest-Budán

- 2022. január 28. 7:20

Nagyon ritka esemény, amikor koronás fők hivatalosan találkoznak Magyarországon. 1814 októberében mégis erre került sor: a magyar, a porosz és az orosz uralkodó érkezett Budára, s élményekben bővelkedő látogatást tettek a pesti oldalon is.

1814. október 24-én hétfőn este toppant be a budai várba az 1792-ben magyar királlyá koronázott I. Ferenc, a Napóleon által oly sokszor megalázott uralkodó. Másnapra megérkeztek a vendégei: délután 4-re a porosz király, III. Frigyes Vilmos; és 5-re I. Sándor cár hintaja is begördült. A találkozó előkészítő megbeszélése volt a Bécsbe összehívott kongresszusnak, amely a Napóleon utáni Európa rendjét határozta meg. A három uralkodó magyarországi látogatásáról a Kultsár István által alapított (1806) és haláláig szerkesztett – és a pesti Orczy-házban nyomtatott – Hazai ’s Külföldi Tudósítások közölt részletes és lelkendező tudósítást. Már érkezésük estéjén az uralkodók a Német Színházba mentek, ahol megtekintették a Hamupipőke című zenés vígoperát, Nicolo Isouard (1775-1818) zeneszerző és Charles Guillaume Etienne (1777-1845) szövegíró művét. Bár a koronás fők és kíséretük késve érkezett a színházba, a darabot tiszteletükre újra elkezdték. Ugyanebben az időben a magyar teátristák „A süket néma” című színművet adták az felségek tiszteletére, de jelenlétük nélkül, ám sikerükről hallgatott a média. Szerdán, 26-án a Nemzeti Múzeumban és a gellérthegyi csillagvizsgálóban művelődtek az uralkodók, míg este részt vettek az udvari bálon, ahol – udvariasságból – magyar katonai egyenruhákban jelentek meg a vendégek. Emellett „az ő kívánságokra a’ Magyar Nemzeti táncz is előadattott, mellyet különösen Méltóságos Gróf Rádai Nina Kisasszonynak volt szerentséje a’ Felségek nagy megelégedésére’ s Nemzetünk díszére gyönyörűen eljárni.” A bál után Pestre kocsikáztak és útközben a hidászok különleges bemutatóval készültek: a menet átvonulása idején vízi élőképeket mutattak be, miközben latin nyelvű üdvözlő mondatokat harsogtak.

Itt végiglapozhatja az I. Ferenc életét bemutató metszetsorozatot (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)

Szerencsére este 9 órára elállt az eső, így a fejedelmek megnézték – a hitelre felvett hatalmas összegből – kivilágított várost. A vendégek megcsodálták az Új piacra (ma: Erzsébet tér) felhúzott, három emelet magas obeliszket, amelynek tetején a „Békesség Angyalát” helyezték el tervezői; a csillogóvá varázsolt egyetemet; a nemzetiszínű fényekben fürdő városházát és a kivilágított zsidó templomkaput. Pest város zsidó lakosai éppoly lázas izgalommal készültek a különleges vizitre, mint mások. Richtmann Mózes, a Rabbiképző tanára így foglalta össze az eseményeket: „1814. október 26-án (…) a templomot feltűnést keltő módon kivilágították. Az Orczy-ház előtt nagy diadalkaput állítottak föl, melyen három oszlop egy nagy földgömböt tartott, amelyet az osztrák, orosz és porosz sasok szárnyai beárnyékoltak. Héber, német és latin felíratok hirdették a nap jelentőségét. A templomban azt a válaszfalat , mely a férfiak helyét a női szakasztól elválasztja lebontották, hogy nagyobb legyen a tér. A templom falait tapétákkal és virágokkal díszítették. A frigyszekrénytől jobbra és balra két allegorikus alak-csoport állott. Az egyik oldalon a filozófus, a földmíves és a táncoló ifjú a békét jelképezték. A másik oldalon a három uralkodó arcképe volt. E két csoportot összekötötte a nemtő, mely egyik kezével a béke alakjára másikkal a fejedelmek felé mutatott a következő felirattal: „Ez a ti művetek”. Este 10 órakor kantátát adtak elő, melynek szövegét írta Löwinger J. L, zenéjét szerzé Urbany Fr. A.” A német cikkből nem derül ki, hogy a jeles vendégek betették-e egyáltalán a lábukat az Orczy-házba. Mindenesetre Wahrmann Izráel rabbi megáldotta őket.

Csütörtökön az uralkodók részt vettek egy pesti hadgyakorlaton, majd a nádor által rendezett szüreti mulatságon a Margitszigeten, ahol a különféle pest-budai nemzetiségek – legnagyobb számban a magyarok – török zenére saját népviseleteikben vonultak fel. Ezt követte a Sándor palotában egy könnyű táncmulatság, hogy a budai Redout-ban (Vigadó) folytatódjék a fejedelmek tiszteletére szervezett eseménysorozat. Pénteken reggel aztán a magasrangú vendégek elhagyták a várost, s végre mindenki boldogan kifújhatta magát.

Borító: A három uralkodó (sutori.com)