Hatvan éve ilyenkor már halott volt Mansfeld Péter

Hatvan éve ilyenkor már halott volt Mansfeld Péter

- 2019. március 21. 10:35

Mansfeld Péter vesztét az okozta, hogy a börtönben tapasztaltak után sem tudta megtörni hatalom, közölte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke az 1956 utáni megtorlások legfiatalabb áldozata kivégzésének hatvanadik évfordulóján, az M1 aktuális csatornán.

Földváryné Kiss Réka azt mondta, a fiú a börtönben tapasztalta meg, milyen a diktatúra, ott vált igazi ellenállóvá. Amikor újra letartóztatták, magára vállalta nagykorú börtöntársai tetteit is, ez avatta őt hőssé. Mansfeld Péter pere és kivégzése a Kádár-korszak cinikus brutalitását, kegyetlenségét mutatta meg. A gépezet, amely egy ilyen fiatal fiú halálát okozta, 1945-től kezdődően folyamatosan épült ki. Azok az emberek pedig, akik részt vettek ebben, 1990-ig a rendszer előnyeit élvezték, emelte ki Földváryné Kiss Réka.

Tutschek vérbíró halálos ítélete, Mansfeldet Vágó Pál ítélte el (Magyar Nemzeti Múzeum CC BY-NC-ND)

Mansfeld Péter kivégzésével a fiataloknak üzentek, hogy bárkit fel lehet akasztani, fogalmazott a NEB elnöke. Mansfeld Péter ipari tanulót néhány nappal tizennyolcadik születésnapja betöltése után 1959. március 21-én végezték ki. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa szerint a vádlott nagyfokú veszélyt jelentett a társadalomra, megnevelését pedig hosszabb börtönbüntetéstől sem lehetett várni.

(mti)

Borító: port.hu