Hüvelykupa

Pálffy Lajos - 2018. november 20. 12:14

Most, hogy immár száz esztendeje annak, hogy véget ért a Nagy Háború, archívumunkból vegyünk elő még egy olyan dísztárgyat, amely a lövészárkok, bunkerek, vagy éppen a hadifogoly táborok jellegzetes terméke.

A korábbiakban bemutatott tintatartó szett és kis bádogházikó mellett ugyanis a túrkevei Finta Múzeum jóvoltából egy lövedékhüvelyből előállított fedeles kupát is megvizsgálhatunk a 3D-s szoftver segítségével. Mégpedig egy nem is akármilyen lövedék hüvelyét, tehát a mozgási energiáját biztosító lőport, lőgyapotot tartalmazó részét használta a készítő. Hanem éppenséggel egy „srapnelét”, amely a háborúkban szintén bővelkedő 19. század vívmánya volt, és utolsó, tömeges bevetését az első világháború során láthattuk. Az angol Shrapnel ezredes 1803-as, tehát a napóleoni háborúk idején megszületett, és folyamatosan tökéletesített találmánya a tüzérség élőerő elleni bevetésénél volt alkalmazható. Előzménye az a bizonyos kartács volt, amikor puskagolyókkal, mindenféle fém hulladékkal töltötték meg az ágyúkat, és közelről a rohamozó ellenségre sütötték. A találmány lényege az volt, hogy ezek a golyók a kilövés után együtt maradtak, és csak a cél közelében, egy időzítő működése során bekövetkező robbanás szórta szét őket minden irányban.

Újrahasznosított háborús hulladék (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

A Nagy Háború idején erre az időzítésre a srapnelgránát „hegyén” lévő tárcsás, fogaskerekes szerkezet szolgált. A srapnelnek ugyanis a nagyobb hatás miatt a levegőben kellett robbannia, ha mondjuk ez a földbe csapódás miatt következik be, akkor változó (30-50) számú ólomgolyó jórészt a földbe fúródik. Ha viszont az időzítő miatt a levegőben robban, akkor iszonyú pusztításra képes egy fedetlen lövészárokba zsúfolódó, vagy zárt alakzatban menetelő katonák között. Így a srapnelgránátot, annak repülési idejét kiszámolva, és a tárcsákat erre beállítva, legtöbbször ívesen tüzelő mozsarakból lőtték ki. És hiába hasalt le a katona, akkor sem volt biztonságban, hiszen felülről védtelen volt a teste. Így aztán az állóháború a nagy csoportosulások ellen bevetett, rettegett fegyvere lett ez az egyre precízebben időzíthető gránát. Amelynek kilőtt rézhüvelyéből (még a háború első éveiben) gyárthatták, mert a végére az elfogyó réz helyett a Monarchiában már csak bádogból tudtak lövedékhüvelyeket előállítani.

Hogy aztán hol fabrikálta ezt a kupát készítője, azt már nem lehet kideríteni. Lehetett az az olasz, vagy az orosz front, de a francia is, mert kevesen tudják, de ott is harcoltak katonáink. De készülhetett fogolytáborban is, ahol igen csak nehezen telt az idő.