Ifjúsági regényeket várnak a klímaváltozásról

Ifjúsági regényeket várnak a klímaváltozásról

- 2020. november 10. 8:00

Irodalmi pályázatot hirdetett ifjúsági regények írására a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség.

A 10 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy olyan szórakoztató regények készüljenek, amelyek felhívják a 10-14 éves gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára, a klímaváltozás problémájára, egyúttal a természet szeretetére, természetjárásra, aktív életmódra ösztönzik őket, mindezt azonban nem didaktikus módon teszik, mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályázati programot bemutató sajtótájékoztatón. Hozzátette: pályázni 18 éves kortól lehet, kezdő és rendszeresen publikáló írók jelentkezését is várják 2021. május 15-ig.

Korábban hősökről szóltak az ifjúsági regények (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

A tervek szerint az első helyezett 5 millió forint, a második 3 millió forint, a harmadik 2 millió forint jutalomban részesül, de megosztott díjazás is előfordulhat, emellett különdíjat is szeretnének odaítélni, közölte a kormánybiztos. A zsűri elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, tagja Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője; Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője; Pacskovszky Zsolt, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője és Varga Betti irodalmár, pedagógus.

Dékány könyveiből hajózási alapismereteket is kapott az ifjúság (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy szépirodalmi igénnyel megírt alkotásokat várnak, a pályázat anonim, egy szerző 1 művel nevezhet. Kiemelte: a pályázaton minden magyar nyelven alkotó, így határon túli író is részt vehet. A beadott alkotások terjedelme minimum 3 szerzői ív legyen, a műveket 2021. szeptember 15-ig bírálják el. A pályázat részletei az iroszovetseg.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalon olvashatók.

(mti)

Borító: Nem írógépen írják már eme regényeket (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)