Igazán veszedelmes viszonyok

Fejes Katalin - 2020. május 21. 10:53

A barokk 17. és 18. század hősök és árulók, államférfiak és renegátok kora volt, akiknek a támasza, vagy az ellensége hol egy szerető hitves, hol egy csalfa szerető volt. Ismerjünk hát meg két ilyen történetet, amelyek nagy port vertek fel saját idejükben is. De az utókor sem tud egyszerűen elmenni mellettük.

Mindössze néhány hónapig tartott Bosnyák Zsófia első házassága. Miután férje nem sokkal az esküvő után meghalt, az alig tizenhét éves özvegy visszatért a szülői házba, Nagysurányba. A híres törökverő vitéz, báró Bosnyák Tamás tehetős, gazdag birtokos volt, akinek kedves és erényes lányát az egész környék ismerte és becsülte. Míg apja a füleki vár kapitányaként a török ellen harcolt, addig Zsófia az otthoni gazdasággal foglalkozott. Édesanyját és bátyját nem sokkal hazatérése után temette el, így egyedül állt helyt a harcokkal teli időszakban. A fiatal baroness akinek csak tudott, menedéket és munkát adott, emellett folyamatosan járta a birtokukkal határos vidéket és segítette a rászorulókat. A dolgos, jó partinak számító özvegyre Pázmány Péter hívta fel Wesselényi Ferenc figyelmét. 1630-ban az ifjú báró feleségül vette Zsófiát, aki apjától a sztrecsnói várat kapta hozományként. A harcokban edzett, heves vérmérsékletű férj nem sokáig időzött új birtokán az asszonya mellett, a házasságkötés után nem sokkal ismét útnak indult. A fiatalasszony minden alkalommal izgatottan várta vissza jóképű, daliás urát. A legenda szerint azonban Wesselényi egyre hosszabb kimaradásainak nemcsak a török volt az oka, hanem a murányi vár szép úrnője is. A titkos találkozók híre Zsófia fülébe is eljutott, aki a sztrecsnói vár kápolnájában próbált megnyugvást találni. Órák hosszat időzött a hideg imádságos helyen, és észre sem vette, mennyire átfázott. Zsófia végül annyira legyengült, hogy alig töltötte be a 35. életévét, meghalt. Férje még ugyanebben az évben, 1644-ben bevette Murány várát és feleségül kérte annak grófnőjét, Széchy Máriát.

A murányi Vénuszként emlegetett Mária korának ellentmondásos, egyben modern asszonya volt, aki háromszor ment férjhez miután egyszer megözvegyült, egyszer pedig elvált. A konvenciókkal nem sokat törődött, magabiztos és önfejű volt, aki nem tűrte az ellentmondást. Az életét maga szerette irányítani, így már a szülei sem tudták rábírni arra, hogy nyelveket tanuljon, hímezzen, vagy a háztartás gondjaival bajlódjon. Mária sokkal szívesebben lovagolt, vadászott, mulatott. Szerette a zenét, a táncot, a fényűző mulatságokat. Egyedül a vallásos témájú könyvek ragadták magukkal, melyek kiadását maga is támogatta.

Úgy tűnt, hogy a murányi kaland meghozta Széchy Mária és Wesselényi Ferenc számára a várva várt boldogságot. A forróvérű Wesselényi a tüzes Máriában megtalálta a hozzáillő feleséget. Csakhogy a boldogságukért fizetniük kellett. Wesselényi nádor 1665-ben, már súlyos betegen, csatlakozott a Habsburg ellenes összeesküvéshez, sőt, élére is állt annak. Miután nehezebben mozgott, Mária azt javasolta, hogy az összeesküvők Murány várában tartsák a megbeszéléseiket. A betegség végül elragadta a nádort, ám Mária férje halálát követően továbbra is kapcsolatot tartott a császár ellen szövetkezőkkel. Amikor az összeesküvés lelepleződött, Széchy Máriát Murány várának átadására kötelezték, őt pedig Pozsonyba vitték, és őrizet alá helyezték. Többszöri kihallgatása után végül ejtették az ellene felhozott vádat, de az udvar kegyvesztetté nyilvánította. Hatalmas uradalmai közül egyedül a kőszegi birtokát tudta visszaszerezni, ahol haláláig élt.

Tíz évig viselte Serédy Zsófia az özvegyi fátylat, míg végül 1689 decemberében igent mondott Andrássy István bárónak. Zsófia 29 éves volt, közel annyi, mint második férje, a jóképű kuruc generális. A fiatalasszony – akinek első férje majd harminc évvel idősebb volt – sugárzott a boldogságtól. Öröme csak fokozódott, amikor megszülettek fiai, Ferenc és József. A családi idill azonban nem tartott sokáig. A kuruc tábornokot Lőcse városába vezényelték, hogy ott tartóztassa fel az előrenyomuló császári sereget, Zsófia pedig a krasznahorkai várban maradt. A házaspár kezdetben sűrűn levelezett egymással, aztán a levelek lassan elapadtak, hiába várta őket a bárónő. A várba érkezők egy lőcsei szépasszonyról pletykáltak, aki sokkal erősebben tartja vissza Andrássyt, mint maguk a labancok. Zsófiát megviselték a liezonról szóló mendemondák, de igyekezett nem tudomást venni róluk. Nappal lefoglalták a mindennapi teendők, csakhogy esténként nem tudott szabadulni annak gondolatától, hogy férje valóban a „lőcsei fehér asszony”, Géczy Julianna foglya. Hogy mi volt igaz a szóbeszédből, és mi nem, azt nehéz lenne megmondani. Zsófiát azonban szinte elemésztette a várakozás és a bizonytalanság. Nem sokkal azelőtt, hogy férje – 1710-ben – feladta Lőcse városát, a krasznahorkai várúrnő meghalt.

Andrássy István a kapitulációért cserében császári kegyelemben részesült, állítólagos szeretőjére azonban a bitófa várt. A legenda szerint abban, hogy a labancok kezére került a neves polgárváros, nemcsak Andrássy bárónak volt szerepe, hanem Géczy Juliannának, Korponay János kuruc kapitány feleségének is. Azt már csak találgatni lehet, mi vezette az asszonyt az „árulásra”, amennyiben részt vett a város átadásában. Andrássy iránti szerelemből tette, vagy saját fiának akart ezzel hatalmat és rangot szerezni? Jókai Mór, aki romantikus történetben dolgozta fel a „lőcsei fehér asszony” legendáját, sem tette le a voksát egyik állítás mellett sem: „Hol a megoldás az ég-pokol különbségű ellenmondás között egy nő jellemében? Két lelke volt-e ez asszonynak?”.

Géczy Julianna 1704-ben megismerkedett a császári kézen lévő murányi vár kapitányával, Korponay Jánossal. A fiatalok frigyét Julianna apja azzal a feltétellel támogatta, ha cserébe Korponay beáll Rákóczi zászlaja alá és átadja a várat a fejedelemnek. A kapitány Julianna kezéért mindenre hajlandó volt és eleget tett leendő apósa kérésének. 1708-ban fordult a hadi szerencse, a kurucok teret vesztettek, így a Korponay család kénytelen volt Lőcse városába költözni. A feltűnő szépségű Korponayné egycsapásra a város közismert alakja lett, aki után minden férfi sóvárgott, köztük Andrássy is. Julianna a vonzó és jó megjelenésű bárót választotta, akitől a szerelmi légyottjaik alkalmával stratégiailag fontos információkat tudott meg, melyeket aztán a császáriak vezetőjének továbbított. 1710. február 13-án éjjel a császári seregek egy titkos bejárón át behatoltak a városba és lefegyverezték a meglepett védőket. Vajon Julianna árulta-e el Lőcsét, vagy mindez csak a régmúlt legendája? Az azonban biztos, hogy céljait nem érte el, elvesztette Andrássyt, aki beltéri birtokára vonult vissza, eljátszotta a kurucokhoz hű férjének és apjának bizalmát is. Néhány évvel később a város eleste után egy újabb kuruc összeesküvésbe keveredett, aminek kapcsán vád alá helyezték. Julianna mindent tagadott, nem törte meg a kínvallatás sem, végül 1714-ben Győr városának piacterén lefejezték.

A 18. század nagy történelmi földrengésekkel indult, és folytatódott, hiszen a szatmári békével és III. Károly megkoronázásával még nem jutott nyugvópontra Magyarország és a Habsburg Birodalom ügye.

Borító: A lőcsei fehér asszony és a szégyenketrec (Thúry György Múzeum CC BY-NC-ND)