Drónokkal, robotokkal és quadcopterekkel varázsolt a III. Digitális Napok

Drónokkal, robotokkal és quadcopterekkel varázsolt a III. Digitális Napok

- 2018. november 21. 12:29

Harmadszor is eredményesen, sikerrel zártuk a Digitális Napok elnevezésű programsorozatunkat a Digitális Erőműben. Látogatóink megismerhették a virtuális világ, a robotika, technika és az informatika legújabb vívmányait. A rendszeresen visszatérő kiállítóink mellett új partnerekkel is gazdagodtunk. A nyitónapon közel 650 látogatót fogadtunk, másnap 250 felett volt vendégeink száma. 

Pénteken főként diákok és pedagógusok látogattak el az ózdi Digitális erőműbe. A Digitális Napokat Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, majd Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott köszöntőbeszédet. Dr. Czap László, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese is méltatta szavaival a programot, végül pedig Lovas Lajos, a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója osztotta meg gondolatait a közönséggel. Látogatóink aztán az Erőmű hatalmas térében találkozhatnak a legfrissebb technológiai vívmányokkal, és igyekeztünk arra inspirálni őket, hogy minél több eszközt és fejlesztést kipróbáljanak.

3D-s homokozó is működött

Nagy sikere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem LEGO-robotainak, valamint fizika-kémia bemutatójának. A kísérleteket végző tanárok célja a természettudományok, valamint az egyetem „Varázstorony” műhelyének népszerűsítése volt. Sokan keresték fel a Miskolci Egyetem standját, ahol intelligens robotokkal és automatizált megoldásokkal lehetett ismerkedni, sőt az adatbányászat rejtelmeibe is bepillanthattak. A budapesti Abacusan Stúdió munkatársai elsősorban az általános iskolásokat varázsolták el eszközeikkel. Gyerekek által készített, színes kockákból összeállított robotokat, valamint logikai és térlátást fejlesztő játékokat hoztak magukkal. Igazi különlegességnek számítottak a végtaghiányos gyerekek számára kifejlesztett 3D robotkezek és karok. Sztojanov Krisztián az E-Nable nemzetközi mozgalom egyik hazai önkéntese ezek előállításáról, működéséről tartott előadást és megosztotta személyes élményeit is a hallgatósággal.

Bojtos Zoltán intézményvezető a látogatók között

Rendszeresen visszatérő kiállítóink között üdvözölhettük az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Szakgimnáziumát. Leginkább rajzoló- valamint zenélő robotjaik keltették fel az közönség érdeklődését, de mindezek mellett más különlegességeket is felsorakoztattak. Nagy örömünkre idén is jelen volt a szigetszentmiklósi RC-Klub Modellbolt. A cég ügyvezetője Szívós Tamás drónokkal, quadcopterekkel autómodellekkel és sok hasznos információval érkezett. A Microdyn Kft.-t első alkalommal üdvözölhettük kiállítóink körében. Ivák László olyan innovációs vívmányokat mutatott be, amelyek közt saját fejlesztésű 3D nyomtató, mobil marógép és Arduino alkalmazások is szerepeltek.

3D-s nyomtató bemutatója a Digitális Napokon
3D-s nyomtató bemutatója a Digitális Napokon

Szombaton főként családok és baráti társaságok kerestek fel minket. A gyerekek mellett a szülők, nagyszülők is rácsodálkoztak arra, hogy hol tart napjainkban a robotika, a programozás és a számítástechnika. A két napos rendezvény ideje alatt látogatóink interaktív játékokkal ismerkedtek, robottáncot tanultak, virtuális sétát tettek, kipróbálták a segwayeket, a VR-szemüvegeket, drónokat röptettek és hologrammokkal találkoztak és kalandoztak Digitális Műhelyünk attrakciói között. Mindezek mellett lehetőség volt a játékra, a tanulásra, a legügyesebbek pedig apró ajándékokkal térhettek haza.

 

A cikkhez kapcsolódik