Indul a Magyar Filmhét

Indul a Magyar Filmhét

- 2018. február 7. 2:51

Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét szerdán a 4. Magyar Filmhét a budapesti Corvin moziban. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.

A filmhéten idén 150 alkotást láthat a közönség, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott. A vetítésekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet. Az idei versenyprogramban öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel.

A Szindbád című film nyíregyházi premierjén Latinovits Zoltán illetve Huszárik beszél a pódiumon álló asztalnál, mellettük Dayka Margit, Krúdy Zsuzsa és a film készítői (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)

A Magyar Filmdíjak jelöltjeit vasárnap jelentik be a mustra Facebook oldalán. Az ünnepélyes átadógálát idén nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

(mti)

Borító: filmhet.hu