Indul a szüret!

Pálffy Lajos - 2018. szeptember 4. 9:15

A szüret, mint ahogyan már esett is szó róla, a két világháború közti falu, a paraszti társadalom egyik legfontosabb, leginkább várt eseménye volt. Hogyne várták volna, hiszen a nem is annyira fáradságos munka után, a sorok végén a demizson várta a szüretelőket.

Ha a jó meleg nyárra hasonlóan aranyló szeptember következett, akkor baj volt a hajdinával és a répákkal, viszont jó cukorfokkal és hamar beérett a szőlő, még mielőtt a ködök és az esők a fürtökre is ráhozták volna a bajt, a botritiszt. A korai fajtákat (például csabagyönygye, zalagyöngye) már sokszor augusztus végére leszedték, de a szüretek ideje mégis csak a szeptember vége, október dereka volt. A szőlősgazda már az aratás után gyakrabban nézett a szőlőhegy felé, vizsgálgatta a fürtöket, majd megkezdődtek a szüret előkészületei is. Ez mindenek előtt a különféle eszközök és edényzetek tisztogatásából, javítgatásából állt. Érdemes volt ismét kimosni a kiürült hordókat, hogy aztán ki lehessen kénezni azokat. Előkerültek az egy éve porosodó puttonyok és dézsák, darálók és taposókádak is. Ezeknek sem ártott a víz, hiába voltak korábban gondosan elmosva. Végül, de nem utolsó sorban meg kellett szervezni a munkát is, összeszedni a csapatot, kiosztani a részmunkákat, azt, hogy ki mit fog majd csinálni.

A legnépesebb csapat a szedőké volt, általában asszonyok, lányok, nagyobbacska gyerekek alkották. Ezek vödrökbe, kisebb kosarakban gyűjtötték a sokszor késsel levágott, a rothadó szemektől megszabadított fürtöket, hogy aztán az edényeiket a sorok között járó puttonyosok hátán lévő, arra jobb esetben egyik oldalával rásimuló, erre a célra készített edénybe öntsék. A puttonyosok inkább legények, vagy meglett férfiak voltak, akik aztán elvitték a hátukon a szőlőt a sorok végén álló szekérig, majd feladták, vagy felöntötték arra. Ezekre a szekerekre általában erre az alkalomra olyan nagyméretű, a szekér hosszát kitöltő fa, vagy bádogládákat, esetleg öreg hordókat, hatalmas dézsákat helyeztek, amelyekből nem veszett el a szem, nem folyt ki a szőlő súlya miatt óhatatlanul alul összegyűlő lé sem. Közben pedig egymás rovására kölcsönösen ment a tréfálkozás, és természetesen megszólaltak a szüreti nóták is. A sorok végén pedig mindig volt lehetőség egy kis toroknedvesítésre, de a szüretelők színvonalas élelmezéséről is a szőlősgazdának kellett gondoskodnia.

A kijelölt területről aztán még jócskán napvilágnál betakarították a termést, hogy aztán hozzáfogjanak a daráláshoz, majd a préseléshez, de az már egy másik történet.

Borító: Terézhalmi szüretelők 1935-ben (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)