Indul is a Kultúrházak éjjel-nappal

Indul is a Kultúrházak éjjel-nappal

- 2018. február 2. 9:04

Ma kezdődik a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat, amely több száz helyszínen kínál programokat Helyben van a sokszínűség mottóval csütörtöktől vasárnapig.

Az idén először három kiemelt helyszíne is lesz a rendezvénynek: február 2-án Budakeszin indul útjára a Kultúrházak éjjel-nappal, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár lesz a figyelem középpontjában, a kistelepülések közül pedig Hidasnémeti élvez kiemelt figyelmet február 4-én.

Ebben az évben a Helyben van a sokszínűség szlogennel a szervezők arra akarják ösztönözni a résztvevő intézményeket, hogy minél szélesebb programkínálattal készüljenek, ezzel ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre és a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára. Idén a hagyományos táncházak, népzenei és néptánc-találkozók, farsangi programok mellett várhatóan az egyik leglátványosabb produkció a kínai festészet remekeit megidéző kínai táncelőadás lesz Százhalombattán. A Lehet-e játék a technika kérdést a pécsi Lego-robotprogramozás és a kecskeméti rajz- és animációs filmiskola műhelyfoglalkozása válaszolja meg, a közösségi programok iránt érdeklődőket pedig kincskereső játékokra, römi versenyre, bridzspartira, pingpong maratonra és csocsó bajnokságra is várják. Lesz például művházi ottalvós buli Balatonkenesén, Székesfehérváron és Vokányban, a vizuális élmények iránt érdeklődőket pedig a pécsi KépRegények Fényjátékára várják.

Kultúrház Bodogláron (MaNDA)
Kultúrház Bodogláron (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A családok évéhez kapcsolódva a sorozat szombati napján három kiválasztott művelődési házban úgynevezett fordított napot tartanak majd, melynek során a szülők is kipróbálhatják azokat a tevékenységeket, amelyekben a gyermekeik vesznek részt év közben. A programsorozat keretében Zala megyében a farsangi népszokásokat idézik fel, a művelődési házak nyitott műhelyfoglalkozásokra, a söjtöri Deák Ferenc Emlékházban pedig rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre várják a látogatókat a hétvégén. A szervezők ebben az évben is meghirdették a közművelődési intézményeknek szóló pályázataikat, amelyekről a rendezvény holnapján lehet tájékozódni. A Kultúrházak éjjel-nappal Facebook oldalán meghirdetett szelfiversenyre a látogatók a kedvenc művelődési házuk előtt készült fotóikkal nevezhetnek. A tizenkettedik alkalommal megvalósuló országos rendezvényhez magyarországi és határon túli művelődési intézmények csatlakozhattak. Az országos kínálatról a www.kulturhazak.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

(mti)

Borító: Kultúrházak éjjel-nappal, tavaly Kaposváron (Együd Árpád Kulturális Központ Minden jog fenntartva)