Internet Fiesta huszadszor

Internet Fiesta huszadszor

- 2019. március 13. 10:19

Immáron huszadik alkalommal rendezik meg az Internet Fiesta elnevezésű országos rendezvénysorozatot, amelynek a könyvtárak adnak otthont március 21. és 28. között. A rendezvény az internet felhasználásának lehetőségeivel, mindennapi használatával ismerteti meg az érdeklődőket.

A programok célja a digitális írástudás terjesztése és az internet felhasználási lehetőségeinek minél szélesebb körű bemutatása, olvasható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár keddi közleményében. Összegzésük szerint az eseményre idén az Informatikai és Könyvtári Szövetség felhívására közel 200 könyvtár csatlakozott több mint 300 programmal. A programokról korosztályok, helyszínek és témák szerint részletesen a http://fiesta.kjmk.hu oldalon lehet tájékozódni. Az Internet Fiesta programjait a szervezők a Közösségi kommunikáció, az Eszköz-ember kommunikáció, a Dolgok Internete, a Tudásmegosztó kommunikáció és a Könyvtárak felfedezése okoseszközökkel című témakörök szerint csoportosították.

Amikor még nem volt internet (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

Az esemény honlapján szereplő programok szerint az előadásokon egyebek mellett szó lesz a biztonságos internethasználatról, a közösségi oldalak veszélyeiről, a virtuális gyűjteményekről, a netikettről, az Insta-világról és az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos weboldalakról is. Emellett országszerte szerveznek játékos vetélkedőket és kiállításokat is a téma kapcsán. A eseménysorozat egy konferenciával ér véget, melynek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi könyvtára ad otthont március 28-án.

Sok embernek munkát adott (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

Az Internet Fiestát 2000 óta tartják meg minden évben a rendezvényhez csatlakozó könyvtárakban azzal a céllal, hogy minél több emberrel ismertessék meg az internet világát és elősegítsék a digitális írástudás elterjedését. Az elmúlt tizenkilenc évben országszerte több száz könyvtár vett részt a programsorozatban.

(mti)