Jánoska-eresztés és új vízimalom Baján

Jánoska-eresztés és új vízimalom Baján

- 2018. május 8. 8:48

Virágokkal díszített, kivilágított kishajók és csónakok kísérik szombaton sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, a Jánoska-eresztés alkalmából avatják fel és mutatják be a tizenegy éve készülő hajómalmot is Baján.

Palik Vera, a Bajai Hajómalom Egyesület elnöke elmondta: a hajómalom munkálatai áprilisban is folytatódtak. A fém hajótest faborítást kapott. Visszatértek az erdélyi mesteremberek is, akik a lapátok egyes elemei mellett a malomház belső terének felszerelésén dolgoztak, miközben a helyiek a járópallók és a korlát készítették el. A gyergyóiak az őrlőszerkezet beszerelését követően az ajándékba hozott és a fenékben elhelyezett villanymotorral a malom működését is bemutatták. A hajómalom végleges kikötőhelye a Dunán még nem készült el, így a szerkezet a Sugovicán áll, annak ereje azonban nem elegendő a hajómalom kerekeinek meghajtására. Az egyesület elnöke felidézte: valaha 100 malom őrölte a Bácska gabonáját, csak a Duna Baját érintő három kilométeres szakaszán 51 hajómalom működött, megélhetést biztosítva malomtulajdonosoknak, molnároknak, kereskedőknek egyaránt. A korábban jól menő kereskedővárosból Bécsig vitték a kiváló minőségű lisztet. Mint mondta a dunai hagyományok éltetésére 2007-ben egyesületet hoztak létre, és egy régi hajómalom mintájára kezdtek neki a több mint tíz éve tartó munkának. Palik Vera elmondta: a hajómalomban heti egy alkalommal fognak őrölni, a lisztet pedig – amelyet emberi fogyasztásra nem ajánlanak – kis zacskóban, ajándékként lehet majd hazavinni. A magyarországi vízimolnárok örökségét bemutató vízi múzeum a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig az egyetlen olyan működő hajómalom lesz a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt. Palik Vera beszélt arról is, hogy ha elkészül a dunai kikötő, a hajómalom kerekét leeresztik, a Duna vize pedig megforgatja az őrlőszerkezetet. Úgy alakítják azonban ki, hogy amikor a malom éppen nem üzemel, a kereket felemelik a víz fölé, hogy láthatóvá váljon. A régi időkben ugyanis a Bajához közeli hajómalmok az időjárástól függően március vagy április végéig a Sugovicán teleltek, majd október végéig a Dunán működtek.

Az egyesület elnöke a Türr-kilátónál lévő Halászati Miniskanzennél zajló délelőtti programokról elmondta: a Császártöltési Német Nemzetiségi Tánccsoport előadását a bajai fiatalok alkotta Bodza Banda műsora követi. A Bajai Fiatalok Színháza a Dunához kötődő rövid fellépéssel köszöntik az ünnepet, majd a Gemenc Néptáncegyüttes sárközi műsorral szórakoztatja az érdeklődőket. A Türr István Múzeum az egykori hajómalmokat és fejlődésüket bemutató fotókiállítással készül, de lesz a témával kapcsolatos előadás is. A legkisebbeknek pedig a Hétszínvilág Játékműhely vezetésével a szervezők kézműves foglalkozásokkal készülnek. A fiatal asszonyok és lányok a sárközi faluk különleges kelt tésztájának fortélyait leshetik el, hiszen mindkét kemencébe begyújtanak a programok idejére, hogy a hajómalom építésének támogatásában résztvevőket megvendégelhessék a sárközi borsos kaláccsal és lepénnyel. Kiemelte: az átadási ünnepségre a hajómalom építési munkálatainak egyes állomásait bemutató képeslapsorozatot is kiadtak, a Magyar Posta pedig egyedi bélyeget tervezett. Az igazi ritkaságnak számító halmotívumos bélyeg és leporelló megvásárlásával a hajómalom működtetése támogatható.

(mti)

Borító: A Sugovica (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)