Jelentős vallástörténeti értékeket hordozó templomok újulnak meg

Jelentős vallástörténeti értékeket hordozó templomok újulnak meg

- 2019. szeptember 11. 9:13

Hat templomot újít fel a jövő év közepéig a Tiszántúli Református Egyházkerület, jelentette be Fekete Károly, az egyházkerület püspöke.

Az Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése tárgyú projekt megvalósítására csaknem 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. Fekete Károly a felújításra váró templomok egyikében, a debreceni Egyetemi templomban tartott projektindító rendezvény előtt azt mondta: a Református Kollégium jelmondatával – Orando et laborando (Imádkozva és dolgozva) – útnak indított projekt során megújul három debreceni templom – az egyetemi mellett a csonkatemplomként is emlegetett Kistemplom és a Kossuth utcai Veres templom –, valamint a szatmárcsekei, a kismarjai és a létavértesi református templom, amivel létrejön a Reformáció öröksége – Tiszántúli református kulturális attrakció tematikus útvonal. A Kistemplom 1726 óta áll, ez Debrecen legősibb keresztény temploma. A Veres templom pedig az ország egyik olyan református temploma, amelynek falára bibliai jeleneteket festettek a 19. században, arányosan az Ószövetségből és az Újszövetségből, ismertette a püspök. Kiemelte: a kismarjai templom a Bocskai családhoz, a létavértesi az Irinyiekhez, a szatmárcsekei a Kölcsey családhoz kötődik, minden egyes helyszínen a reformáció egy korszaka jelenik meg, kiegészítve a helyi sajátosságokkal.

Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: a városban alkotó, építő erőt képviselnek az egyházak, amelyek a templomi hitélet mellett jelentős szerepet vállalnak az oktatásban, a bölcsődétől az egyetemig. A mostani fejlesztéssel jelentős vallástörténeti értékeket hordozó templomok újulnak meg Debrecenben. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja az egyetemi templom eredeti állapotába történő helyreállítása kapcsán felidézte, hogy a mai egyetem az egykori Református Kollégium hagyományaira épül, de annak számos területre kiterjed a kapcsolata az egyházakkal. Példaként a 100 éves Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubot (DEAC) említette, amelynek az alapításában az egyházak is részt vettek.

(mti)

Borító: A kismarjai református templom (Wikipédia)