Jön az első magyarországi Michelangelo-kiállítás!

Jön az  első magyarországi Michelangelo-kiállítás!

- 2019. január 28. 10:06

Többek között Michelangelo rajzait; Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereit; Magritte, Dalí és a szürrealisták munkáit, valamint Brassai fotográfiáit felvonultató kiállítások szerepelnek a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) 2019-es programjában.

A tavaly őszi újranyitás óta a Szépművészeti Múzeum már több mint 100 ezer látogatót vonzott, akik elsősorban a 70 év után ismét látható Román csarnokra és a megújult állandó kiállításra voltak kíváncsiak – mondta el Baán László főigazgató az intézmény sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, hogy a Szépművészeti rövidesen nagyszabású időszaki tárlatokkal is jelentkezik: áprilisban nyílik az első magyarországi Michelangelo-kiállítás, a reneszánsz mester harminc rajzával és kortársai – mint Leonardo, Raffaello vagy Bronzino – további félszáz alkotásával. Októbertől a korábbi Rembrandt-kiállítás folytatásaként a flamand festészet aranykorát megidéző tárlat várja a közönséget mintegy harminc Rubens- és több mint tíz Van Dyck-remekművel. A Nemzeti Galériában Weininger Andor hagyatékát mutatja be a Bauhaus 100 című kiállítás, majd a Fortepan fotóarchívum képeiből lesz látható válogatás.

Grafikái érkeznek a Szépművészetibe (Együd Árpád Kulturális Központ © Minden jog fenntartva)

Nyár közepén nyílik a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett, nagyszabású szürrealista kiállítás, amely a művészeti mozgalom olyan mestereinek alkotásait vonultatja fel, mint Salvador Dalí, René Magritte, Joan Miró, Pablo Picasso vagy Man Ray. A maga korában a világ egyik legkeresettebb portréfestőjeként működött a Ferenc Józsefet, XIII. Leó pápát és négy amerikai elnököt is megörökítő László Fülöp, akire kamaratárlattal emlékezik az MNG. Októberben csaknem 200 fotográfiát felvonultató Brassai-kiállítással jelentkezik a Nemzeti Galéria, majd az év végén a 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, a holokauszt áldozatául esett Farkas István előtt tiszteleg kiállítás. A Szépművészeti Múzeum által működtetett Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Hajas Tibor és a tibeti buddhista misztériumok kapcsolatát vizsgáló tárlattal indítja az évet, majd májustól nagy jubileumi kiállítással ünnepli alapításának centenáriumát. Az óbudai Vasarely Múzeum márciustól új állandó tárlattal, majd a Holdra szállás ötvenedik évfordulója kapcsán a történelmi esemény művészeti vonatkozásait vizsgáló kiállítással készül erre az évre – közölte a főigazgató. Mint hozzátette, a Szépművészeti újranyitásával az intézmény kevesebb külföldi tárlatot tervez, ősszel azonban Tokió legfontosabb kiállítóhelyén, a National Arts Centerben mutatkozik be.

Baán László a Liget Budapest projekt miniszteri biztosaként elmondta, hogy az idei látványos év lesz a projekt történetében: a kutyás élménypark, a diáksportpálya és a megújult Vakok Kertje tavalyi átadása után felépítik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterét, valamint befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója, és a Millennium Háza néven megnyíló intézmény előtt rózsakert létesül. Két kilométeres, kivilágított futókört alakítanak ki a Városligetben, miközben folytatódik a park növényzetének megújítása is ligethonos fákkal. A projekt keretében készül el még 2019 első felében az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, 350 ezer műtárgyat befogadó, világszínvonalú műtárgyraktárakkal, restaurátor-műhelyekkel, kutatószobákkal és látogatóközponttal, valamint nyárra a komáromi Csillagerőd rekonstrukciója is. A fagyok elmúltával megindulnak a Néprajzi Múzeum új épületének magasépítési munkálatai, folytatódik a Magyar Zene Háza beruházás, és még az év folyamán megkezdődik az új Nemzeti Galéria, a városligeti színház, valamint a Közlekedési Múzeum helyén a Magyar Innováció Háza építése is, ismertette a részleteket Baán László.

(mti)

Borító: Szépművészeti a 20-as években (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)