Karácsonyi díszben a Gyermekvasút is

Karácsonyi díszben a Gyermekvasút is

- 2018. december 20. 3:46

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, ahol többek közt karácsonyi díszbe öltöztettek személykocsikkal is utazhat a közönség.

Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik január 6-ig minden nap közlekednek, általában a menetrendben meghirdetett, óránként induló hagyományos személyvonatokkal együtt, közölte a MÁV csütörtökön. Az ünnepek alatt a vonatok óránként járnak, csak az üzemidő módosul. December 24-én az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról, Hűvösvölgyből 12:10-kor, a Széchenyihegyről pedig 13:03-kor. December 25-től 31-ig minden nap a téli hétvégi menetrend érvényes, ekkor a két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok.

Még a vörös csillagos időkben (Fortepan CC BY-SA)

December 29-én és 30-án a feldíszített adventi kocsikkal kiegészített, gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak majd, január 1-jén pedig az első vonatok a szokásosnál egy órával később indulnak. A téli szünet utolsó napján, január 2-án is a téli hétvégi menetrend érvényes. A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma a téli szünetben is látogatható, december 22-én és 23-án, valamint december 27. és január 2. között minden nap nyitva tart. A részletes menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el.

(mti)

Borító: Képeslapon (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)