Kell egy múzeum! – digitalizációs szakmai nap a Damjanich János Múzeumban

Kell egy múzeum! – digitalizációs szakmai nap a Damjanich János Múzeumban

- 2017. november 22. 3:42

A szolnoki Damjanich János Múzeum idén harmadik alkalommal tartotta meg a ’Kell egy múzeum!’ című módszertani szakmai napját, amely idén ‘Flash mob vagy koncepció? A digitalizálás a muzeális intézményekben’ alcímet kapta. Szakmai nap során a Forum Hungaricum Nonprofit Kft., a Viski Károly Múzeum és a Finta Múzeum munkatársai ismertették a digitalizálási programjaik eddigi eredményeit és várható fejleményeit. Az előadásokra 2017. november 21-én került sor a múzeum konferenciatermében.

Kovácsné Dr. Kaposvári Gyöngyi múzeumigazgató-helyettes köszöntője után Szüts Etele, a Forum Hungaricum Digitálisarchívum-fejlesztési Osztályának vezetője az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatási Program keretében megvalósuló közgyűjteményi együttműködésről számolt be. Elsőként egy rövid ismertetés hangzott el az intézmény előzményeiről: a Forum Hungaricum a volt Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) kettéválásával jött létre 2017 elején. A MaNDA adatbázis nevét megtartották, sőt, a gyűjtemény 2016 júniusától megújult felülettel várja a látogatókat. Az archívum ún. aggregációs adatbázis, azaz központi felülete a magyarországi partnerintézmények által feltöltött digitalizált kulturális tartalmaknak, amelyeket közzétesz az Europeana, az Európai Digitális Könyvtár oldalán.

Kovácsné Dr. Kaposvári Gyöngyi múzeumigazgató-helyettes, Damjanich János Múzeum (forrás: Kapás János Zsolt, Finta Múzeum)

Szüts Etele részletezte a Forum Hungaricum együttműködési stratégiájának pontjait, köztük a 2017-2025-ös ütemezésű Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégiáról, a közfoglalkoztatásról, a digitalizálás elméleti-módszertani és a jogkezelés kidolgozásának fontosságáról beszélt. Mindemellett kiemelte az intézmény PR-tevékenységét is, amely során a partnerek adatbázisba töltött dokumentumaiból virtuális kiállításokat állít össze számos témában, így népszerűsítve azokat. Ennek része a hírlevél-szolgáltatás is.

Hegedűs Henriett, a Forum Hungaricum osztályvezető-helyettese bemutatja a Forum Hungaricum legújabb 3D modellezési technikáját (forrás: Szüts Etele, Forum Hungaricum)

Hegedűs Henriett, a Forum Hungaricum Digitálisarchívum-fejlesztési Osztályának vezetőhelyettese a MaNDA adatbázis egyik különleges dokumentumtípusai, a 3D modellek készítéséről tartott előadást. A Forum Hungaricum munkatársai kétféle 3D digitalizálási technikával dolgoznak. Az egyik bluebox technikán alapul, a tárgy körbefotózása után, a fotókból a 3DSOM nevű szoftverrel állítják össze a modellt. Az adatbázisban egyelőre ennek a módszernek az eredményei láthatóak: főként régészeti leletek, kisebb képző- és iparművészeti alkotások, régi fegyverek. A másik lehetőség a 3D szkennelés egy tablet és a Structure Sensor nevű szkenner segítségével. Utóbbival személyek 3D másolatait is elkészíthetjük, amelyet az előadás után ki is próbálhattak a hallgatóság tagjai.

Romsics Imre, Viski Károly Múzeum igazgatója (forrás: Kapás János Zsolt, Finta Múzeum)

Mindezek után Romsics Imre a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója előadásában dióhéjban bemutatta múzeuma történetét, részletesen ismertetve a 2011-ben indult digitalizálási tevékenységeit. A múzeum digitalizált anyagait a német fejlesztésű MúzeumDigitár rendszerbe töltik fel, ahol az összes 24.892 rekordjukból 13.108 publikusan elérhető. A digitális archívum többek között tartalmazza a múzeum természettudományi, történeti, képzőművészeti, régészeti és néprajzi gyűjteményét is. A közeljövőben tervezik a megjelenésüket a Magyar Nemzeti Múzeum aggregációs portálján is.

Kapás János Zsolt, Finta Múzeum igazgatója (forrás: Kapás János Zsolt, Finta Múzeum)

A záróelőadást Kapás János Zsolt, a túrkevei Finta Múzeum igazgatója tartotta. Bemutatóján elhangzott, hogy intézménye minden gyűjteményébe tartozó kulturális elemét be szeretné digitalizálni. Küldetés nyilatkozatuk így szól „Tudjuk, hogy a kulturális örökség megőrzése és bemutatása mindig fontos lesz a jövőben is. Ezért mindig minden körülmények között, világnézettől és politikai rendszertől függetlenül: A jövőnek őrizzük a múltat.” Az igazgató úr a prezentációjában kiemelte a Forum Hungaricummal való sikeres együttműködésüket. A Finta Múzeum számos 3D modellt töltött fel a MaNDA adatbázisba, továbbá a hetente megjelenő virtuális kiállításokban is rendszeresen bemutatásra kerülnek az általuk digitalizált kultúrkincsek.

A rendezvény végén az érdeklődők megtekinthették a Damjanich János Múzeum ’Szkíták és kelták öröksége – A vaskor régészete Jász-Nagykun-Szolnok megyében’ című kiállítását.

Borítókép: rudolfoto

Ajánlott irodalom:
KONDÁKOR Ferenc – SZÜTS Etele – TAKÁCS Eszter – TOMPA Éva: A MaNDA adatbázisban található virtuális kiállítások bemutatása. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2017 (26. évf.) 10. szám. p. 16-19.. URL: http://mandadb.hu/tart/mcitem/585172

SZÜTS Etele: Kistelegdi Gyűjtemény – Magángyűjteményből közkincs. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2017 (64. évf.) 7-8. szám. p. 372-388. URL: http://mandadb.hu/tart/mcitem/554575

VASS Johanna – SZÜTS Etele: Közgyűjtemények együttműködése a MaNDA országos digitalizálási projektjeiben 2013–2016. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2016 (63. évf.) 12. szám. p. 478-493. URL: http://mandadb.hu/tart/mcitem/535310

A cikkhez kapcsolódik