Kérik, hogy a derbyre elegánsan, kalapban látogassanak ki

Kérik, hogy a derbyre elegánsan, kalapban látogassanak ki

- 2022. június 22. 6:10

Jövő hétvégén különleges programsorozattal várja az érdeklődőket a Kincsem Park, ahol a 100. Magyar Derbyvel és Divat Fesztivállal ünneplik a magyar lóversenyzést.

Ez egy háromnapos nagy fesztivál lesz, a vasárnap pedig a Széchenyi István által 1827-ben alapított magyar lóversenyzés legnagyobb és legkülönlegesebb napját ígéri, fogalmazott az esemény sajtótájékoztatóján Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója. Kiemelte, hogy érdemes korán érkezniük a látogatóknak, mert vasárnap már 12.45-kor kezdődik a program, amelyben 11 futam kapott helyet. A futamok között színvonalas és látványos produkciókat ígérnek a szervezők, közvetlenül a derby előtt például Tóth Gabi énekesnő lép fel, aki a rendezvény háziasszonya is. Emellett koncertet ad egy ötven tagú szimfonikus zenekar is. Különleges módon megmutatják az eddigi 99 derby-győztest is, de lesz mazsorett- és divatbemutató, valamint kalapverseny is, árulta el Pécsi István. A rekordot jelentő, 30 millió forint összdíjazású verseny esélyeit illetően kifejtette, hogy a maximális 16 indulóból hét-nyolc ló közel azonos eséllyel áll rajthoz a 2400 méteres pályán. Közülük kiemelte az Alagi-díj győztesét, Maximot, valamint a mögötte harmadik Spartan Devilt. Megemlítette még az egy hónapja 2200 méteren futamot nyert Black Peppert és a mögötte akkor második Régi Csibészt.

Ifj. Horthy Miklós a Magyar Derbyn (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A győztesnek járó herendi porcelánvázát a manufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila mutatta be. A különleges és egyedi díj ötven centi magas és öt kilogramm súlyú, a hátulját mélyzöld színű Apponyi-minta díszíti, míg az elejére a 100. Magyar Derby tiszteletére egyedi műalkotás került. Az esemény pénteken a 8. Agár Derbyvel és szépségversennyel kezdődik, szombaton pedig a 108. Ügető Derby lesz a fénypont. Célunk, hogy a lovaseseményekre és főleg a derbyre elegánsan, lehetőleg kalapban és fejdíszben látogassanak ki a vendégek, mintha esküvőre mennének. A vasárnapi kalapversennyel azokat szeretnénk jutalmazni, akik tényleg készülnek az eseményre, mondta Tórizs Hajnalka kalap- és fejdísztervező, aki elárulta azt is, hogy a derby napján két bemutató is lesz. A háromnapos eseményre 15-20 ezer érdeklődőt várnak a szervezők.

(mti)

Borító: Magyar Derby Királydíj 1926-os győztese Naplopó, lovas Gyulai János volt (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)