Két hét alatt 250 program a design fesztiválon

Két hét alatt 250 program a design fesztiválon

- 2018. október 5. 11:19

A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen mintegy 250 program várja az érdeklődőket a 2018-as Design Hét Budapest fesztiválon október 5. és 19. között.

A Missziónk: a design szlogen köré épülő, 15. alkalommal megrendezett 15 napos fesztivál díszvendége Németország, mondta el Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke. A sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kreatív ipar szereplőinek pontosan ismerniük kell a hagyományokban rejlő erényeket, és meg kell sejteni a jövő trendjeit is, ebben pedig Németország élen jár. Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora kiemelte: minden korábbinál több vidéki helyszín csatlakozott a fesztiválhoz, programok várják az érdeklődőket a főváros mellett Sopronban, Győrben, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és a Szentendrei Skanzenben is. A német designt bemutató programok közül Osvárt Judit kiemelte: a Flashback Photo Studióban a Fresch! című kiállítás kortárs német ipari formatervezési tárgyakat vonultat fel, míg a Bálna Budapestben a német autóipar és a magyar design kapcsolatáról rendeznek kerekasztal-beszélgetést. A Design Héten a Nyitott Stúdiók program lehetőséget ad a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, emellett további kiállítások, sztárdesignerek előadásai, termék- és divatbemutatók, kreatívipari iskolabörze, vásár és szakmai workshopok is várják a közönséget. A Magyar Formatervezési Díj, valamint az idén 10 éves Design Management Díj idei nyerteseinek és legemelkedőbb pályázóinak munkáit ingyenes kiállítás mutatja be október 19-ig az óbudai Flashback Photo Studióban. Az elismeréseket csütörtök este adják át.

Egy réteg között matricával festett, lila raszteres, kézi gyártású, gömb alakú üveg (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

Németh Edit, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának elnökhelyettese hangsúlyozta: idén négy kategóriában mintegy 200 pályázat érkezett. Kimagaslóan erős volt az idei évben a terv és a diák kategória, utóbbiban nagyon sok friss lendületet hordozó alkotás versenyzett. A 2018-as mezőnyben nagy hangsúlyt kaptak az egészségmegőrzést segítő megoldások, a közlekedési eszközök, valamint a különféle anyagokat ötvöző kézművesség is, emelte ki Németh Edit. Bauer András, a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az elismeréssel idén is olyan vállalkozásokat és nonprofit szervezeteket díjaztak, amelyek megpróbálják beépíteni a designt, mint koncepciót, filozófiát vagy gyakorlatot saját stratégiájukba. A rendezvénysorozat védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál teljes programkínálata a designhet.hu internetes oldalon érhető el.

(mti)