Két napra megmutatkoznak rejtett kincseink

Két napra megmutatkoznak rejtett kincseink

- 2020. július 30. 9:36

Szeptember 19-20-án ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei, közölte a Miniszterelnökség.

A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre – emlékeztetett a tárca, hozzátéve, hogy Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek. A közlemény szerint a Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve mind a vendéglátók, mind pedig a látogatók számára az épített örökség, a régészeti és természeti kincsek ünnepe.

Hol is lehet ez a vízköpő? (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)

Az országos koordinációval megbízott Miniszterelnökség várja mindazok jelentkezését, akik szívesen megnyitják értékes, érdekes épületük kapuit a látogatók előtt, illetve épületet bemutató tematikus sétát szerveznek szeptember 19-20-án. Várják azon építészek, restaurátorok, művészettörténészek jelentkezését is, akik a jelentősebb helyreállításokat, restaurálásokat vagy éppen egy-egy új épületet, a jövő örökségét mutatják be az érdeklődőknek. Regisztrálni a http://oroksegnapok.gov.hu weboldalon lehet.

(mti)

Borító: Hol nyílnak ezek az ajtók? (Kuny Domokos Múzeum CC BY)