Kezdődik a nemzetközi cirkuszfesztivál

Kezdődik a nemzetközi cirkuszfesztivál

- 2022. január 12. 10:15

Négy kontinens mintegy száz artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet kedden első alkalommal tudományos konferencia vezetett be.

Magyarországra figyel a cirkuszvilág a következő egy hétben, Budapest ad ugyanis otthont az év legrangosabb nemzetközi cirkuszi fesztiváljának, hangsúlyozta a Cirkuszépületek Európában című konferencia és kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke. Mint kiemelte, Magyarország Európa vezető cirkuszművészeti központjaként a világon első alkalommal rendez tudományos konferenciát a cirkuszépületekről, de cirkuszpedagógiai konferencia is szerepel a fesztivál programjában.

A keddi tudományos tanácskozáson részt vevő francia, brit, bolgár, monacói, kanadai és magyar szakemberek áttekintik Európa összes jelentős, ma is álló vagy akár már lebontott cirkuszépületét, valamint a legújabb cirkuszépület-építési trendeket és technológiákat, a konferenciához kapcsolódó kiállításon pedig bemutatják a Budapesten felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ makettjét, közölte Fekete Péter. A cirkuszfesztivál részletes programja a www.budapestcircusfestival.hu weboldalon olvasható.

(mti)