Kiállítás a kutató kilencvenedik születésnapjára

Kiállítás a kutató kilencvenedik születésnapjára

- 2021. november 16. 7:52

A néprajzi gyűjtések miliőjével, a népzene- és néptánckutatás munkamódszerével és különleges tárgyakkal is megismerkedhetnek az Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató 90. születésnapja alkalmából nyíló pécsi kiállításon az érdeklődők, közölte a szervező Janus Pannonius Múzeum (JPM).

A közgyűjtemény tájékoztatása szerint a JPM pécsi néprajzi osztályán november 17-én nyíló, Jövőnk gyökerei című tárlat az Antall-kormány egykori művelődési és közoktatási minisztereként is dolgozó szakember népművészeti tárgyú kutatásait mutatja be. Mint írták, a népművészet Andrásfalvy Bertalan elgondolása szerint nem öncélú, és alapvetően nem színpadra szerkesztett alkotások tárháza, hanem az egyén kiteljesedésének és külvilágra adott reakcióinak a tükörképe, de a társadalmi és gazdasági változások érzékeny közege is.

Az ünnepelt előad egy 2013-as népzenei konferencián (Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. CC BY-NC-ND)

A március 1-ig látható kiállításon megismerhetik az érdeklődők a kutató évtizedek során kiérlelt népművészet koncepcióját, amely kutatása tárgyát nem formai és stiláris szempontok, hanem emberi és társadalmi szükségletek alapján vizsgálja. A látogatók eddig soha ki nem állított népművészeti tárgyakat, például szőtteseket, főkötőket, viseletdarabokat és eddig nem közölt filmeket, fotókat, térképeket vehetnek szemügyre, jobban megismerve az ünnepeltet, az ő népművészetről alkotott képét. A kiállítással kapcsolatban további részletek a jpm.hu oldalon olvashatók.

(mti)

Borító: Az ünnepelt (jobbról) egy 1993-as kiállítás megnyitóján (Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület PDM)