Kié lesz Wesselényi Miklós báró kastélya?

Kié lesz Wesselényi Miklós báró kastélya?

- 2021. május 19. 8:55

A Szilágy megyei önkormányzat nem tudta egyelőre érvényesíteni elővásárlási jogát a zsibói Wesselényi-kastély fölött, mert az örökös már korábban eladta a műemléképületet, jelentette közösségi oldalán Szilágyi Róbert, az önkormányzat alelnöke, a kastély megvásárlására létrehozott bizottság vezetője.

Szilágyi Róbert hozzátette: az önkormányzat jogi úton fogja kérni elővásárlási jogának gyakorlatba ültetését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a Maszol.ro portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a kastélyt a Kolozsváron bejegyzett Micro Vision Consult Kft. vásárolta meg április 20-án, bő egy héttel azelőtt, hogy a Szilágy megyei önkormányzat a megvásárlásról döntött volna. Szilágyi Róbert kitért arra is, hogy az önkormányzatot március 17-én keresték meg az elővásárlási ajánlattal, és 29-én hivatalosan jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel. A Szilágy Megyei Tanács április 28-i ülésén nyilvánította ki, hogy élni kíván az elővásárlási jogával. Ekkor el is különítette költségvetésében az épület megvásárlására szánt pénzt, és az üzlet megkötésével egy öttagú tárgyalóbizottságot bízott meg, melynek élére Szilágyi Róbert alelnököt állította. A portál közlése szerint a 2020 januárjában bejegyzett Kft. üzleti tanácsadással foglalkozik, tavalyi árbevétele 108 349 lej (8,1 millió forint) volt. A kastélyért 800 ezer eurót (288 millió forint) fizetett az üzletet lebonyolító Artmark Historical Estate Kft.-nek.

Janicskó András, a kastély örököse az MTI-nek elmondta: a Szilágy megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével. Hozzátette: a Kulturális Minisztérium március 12-én jelezte, hogy lemond az elővásárlási jogáról, és a tárca feladata volt értesíteni a megyei és a városi önkormányzatot, amelyeknek 15 napjuk volt arra, hogy éljenek e joggal. Elismerte, hogy március 29-én a megyei önkormányzat elnöke jelezte az elővásárlási szándékát, de ügyvédei szerint a 15 napos határidő alatt az önkormányzatnak határozatot kellett volna hoznia a vásárlási szándék kinyilvánításáról. Hozzátette: az adásvételi szerződést az után kötötték meg, hogy a kastélyvásárlás ügye nem került fel az önkormányzat április 9-i ülésének a napirendjére. Janicskó András hozzátette: tudomása van arról, hogy a vásárló máris túladott a kastélyon. Hozzátette: azt szeretné, ha minél előbb elkezdenék a kastély felújítását, és az épületben Wesselényi-múzeum működne.

A részletek és az alaprajz (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen a botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. Az örökösök azért kényszerültek a kastély eladására, mert belátták: nem tudják előteremteni a felújításhoz, karbantartáshoz szükséges összeget.

A kastély metszeten (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne. Visszaszolgáltatásáról 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság. A Szilágy megyei önkormányzat azt követően kívánt élni az elővásárlási jogával, hogy korábban a román kulturális tárca lemondott erről.

(mti)

Borító: A főbejárat a 30-as, 40-es években (Kuny Domokos Múzeum CC BY)