Kinyitott a Vettius-ház

Kinyitott a Vettius-ház

- 2023. január 11. 8:55

Húsz év után újranyitotta kapuit az úgynevezett Vettius-ház, melyet a restaurálás után Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter avatott fel kedden Pompeji régészeti parkjában.

A Vettius fivérek háza maradt fenn a legjobb állapotban a 79-es vulkánkitörésben elpusztult város villái között. Az egyik legszebb és leglátogatottabb épületként tartják számon; elsősorban a mitológiai és erotikus témájú freskói miatt népszerű. A villa több helyreállításon esett át, utoljára a kilencvenes években, a mostani restaurálás 2002-ben indult, majd megakadt és 2016-ban folytatódott. Gabriel Zuchtriegel, a pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését.

Marcus Lucretius háza a Vezúv alatti városból (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)

Az igazgató a vatikáni Sixtus-kápolna szépségéhez hasonlította a Vettius-házat. Elmondta, hogy a restaurálásban nemcsak régészek, hanem építészek és kertészek is részt vettek. Ennek során eltávolították azt a viaszréteget, mellyel befedték a freskókat egy régebbi beavatkozás során, így számos korábban nem látható apró részlet került felszínre. A házat a korábbiakhoz képest sokkal könnyebb tetőszerkezettel látták el, és földrengésállóvá tették. Külön figyelmet fordítottak a belső udvarok és kertek helyreállítására, például a szökőkutak újbóli működtetésével.

Képeslap az egyik pompeji freskó felhasználásával (Thúry György Múzeum CC BY-NC-ND)

A házat a Krisztus előtti második században Aulus Vettius Restitutus és fivére, Aulus Vettius Conviva építtette. A testvérek felszabadult rabszolgák voltak, akik borkereskedelemből gazdagodtak meg. A több mint ezer négyzetméteres villa gazdagságukat volt hivatott hirdetni. A villa egyik részét erotikus freskók díszítik, és az egyiken olvasható felirat arra enged következtetni, hogy a házban a nők prostituáltként dolgoztak. A villát az 1800-as évek legvégén ásták ki.

(mti)

Borító: Fotó a megújult épületről (hellomagyar.hu)