Kinyitott Szentendre!

Kinyitott Szentendre!

- 2021. június 17. 8:11

Csütörtöktől sorra nyitnak az idén 70 éves szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumai: a Vajda Lajos Múzeumban Balogh László festőművész kiállításával és a Barcsay-díjasok tárlatával várják a közönséget, a Kovács Margit Kerámiamúzeumban pedig ismét látható lesz a művész Úttörő-kútja.

Az idén 91 éves Balogh László festőművész Az érzések geometriája című kiállítását a Vajda Múzeum IKON kiállítóterében láthatja csütörtöktől a közönség. A művek jelentős része a centrum gyűjteményéből való, az utóbbi évek alkotásai pedig a művész műterméből érkeztek. Az FMC sajtótájékoztatóján Prosek Zoltán igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény különleges kísérletbe kezdett a for profit IKON kiállítóterem üzemeltetésével. A megújított kiállítótér rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít a helyi és a városhoz kötődő művészek számára, akiket professzionális keretek között képviselnek Magyarországon és külföldön is. Szintén csütörtökön nyílik meg a Vajda Múzeumban a Barcsay-díjasok kiállítása, amely a 2019-es és 2020-as év díjazottjainak munkáiból nyújt válogatást. Csütörtökön nyit ki a Kovács Margit Kerámiamúzeum is, ahol újra látható lesz Kovács Margit nevezetes kútja az Úttörő és Ifjúsági Állami Áruház előcsarnokából. A többszörös költöztetésen, állagromláson átesett medence restaurálás után került az állandó kiállításba.

Egy másik kincs Kovács Margittól (Katamafotó Művészeti Kft. CC BY-NC-ND)

Kigyós Fruzsina, az FMC képzőművészeti osztályának vezetője elmondta, hogy a Ferenczy Múzeum június 19-től várja a közönséget a Kincskeresés, kaland, tudomány – Közösségi régészeti projektek Pest megyében című kiállítással, amelyen 12 év gazdag anyagából adnak áttekintést. Június 26-án, a Múzeumok éjszakáján nyílik meg a MűvészetMalomban a kortárs magyar képzőművészet élvonalába tartozó, nemzetközi szinten is elismert, Düsseldorfban élő Csákány István A kalapács álma című kiállítása, de irodalmi beszélgetéssel, régészeti előadással, tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és a Vajda Lajos Stúdióhoz (VLS) kapcsolódó tematikus sétákkal is készülnek. Kigyós Fruzsina gyűjteményi szenzációnak nevezte azt a kiállítást, amely július 1-jétől látható a Kmetty Múzeumban. Mint rámutatott, A Bródy Vera és barátai – Adományok két párizsi magángyűjteményből című tárlat előzménye egy 2016-ban kezdődött ajándékozási folyamat, amelynek során több részletben került az FMC-hez Bálint Endre, Ország Lili és Lucien Hervé számos alkotása. Az anyag legnagyobb része a Párizsban élő Bródy Vera gyűjteményéből érkezett, kisebb hányada egy párizsi magángyűjtő adománya. Július 14-én az IKON Kiállítótérben Haász István Nagyítás című kiállításával folytatódik a helyi és a városhoz kötődő művészeket bemutató sorozat.

Czóbel egyik párizsi festménye (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

Az FMC osztályvezetője kitért arra is, hogy az intézmény június 21-én útjára indítja a múzeumi művésztelepet, amelyre nyolc alkotót hív meg minden évben. A sajtótájékoztatón Prosek Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt egy év lehetőséget adott arra, hogy átgondolják az intézmény struktúráját, és ennek eredményeként alkották meg a következő évekre is vonatkozó terveket, koncepciókat. Az igazgató elmondta, hogy a nyílászárók beépítésével idén nyáron megkezdik a MűvészetMalom húsz éve befejezetlen középső szárnyának felújítását, és a remények szerint kormányzati segítséggel az év második felében befejeződik a teljes felújítás. A tervek szerint szeptemberben a Fő téri Kmetty Múzeum épületébe költözik a Barcsay Múzeum, amely ezzel a város központi helyére kerül. A Népművészetek Háza épületének felújítását jövő évben szeretnék elkezdeni pályázati forrásból, az épületben elsősorban helytörténeti kiállítások kapnak majd helyet. A Czóbel Múzeum kiállítóterében Czóbel Béla és Modok Mária alkotásaiból rendeznek kiállítást, és az elképzelések szerint a későbbiekben Czóbel és kortársai műveit mutatják majd be.

(mti)

Borító: Szentendrei hangulat (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)