Kisfilm Csáth Gézáról, a zenészről

Kisfilm Csáth Gézáról, a zenészről

- 2020. július 17. 10:05

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 2019-ben nyitotta meg tárlatát, melyen a 100 éve elhunyt polihisztornak, Csáth Gézának állít emléket. A kiállítás kísérőeseménye egy májusi koncert lett volna az 1853-ban alapított Budapesti Filharmóniai Társaság művészeivel. A járványhelyzet miatt a koncert elmaradt, de a szervezők egy félórás dokumentumfilm elkészítése mellett döntöttek, mely így örök emléket állít egy igazi géniusznak, áll a PIM közleményében.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth kiállításához kapcsolódóan, a Budapesti Filharmóniai Társasággal közösen készülő dokumentumfilm elsősorban a „hármas művész” zenével kapcsolatos munkásságának legfontosabb állomásait mutatja be, Elek Szilvia forgatókönyve alapján, továbbá zenei szerkesztésével. A filmen Hirtling István hangjával, Formán Bálint színművész alakításával elevenedik meg Csáth Géza alakja Hűvösvölgyi Ildikó narrációjával.

Egy összefoglaló Kosztolányi Dezső unokatestvéréről(Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

Részleteket hallhatunk Csáth Géza zenei írásaiból, novelláiból és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának korabeli koncertkritikáiból. A dokumentarista filmet Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr, azaz az Ambient Pictures csapata alkotta meg, közölte a PIM. A film online módon, ingyenesen mindenki számára elérhető: https://youtu.be/Mu-pCG0_900

Borító: Wikipédia