ÉVFORDULÓ SOROZAT

Kojak 100

Kojak 100

- 2022. január 21. 7:51

Hogy ki is volt Kojak, arról bizony már egyre kevesebben tudnak errefelé, de mi, ötvenesek még jól emlékszünk tar fejére, no és nyalókájára. Amit aztán élelmes magyar gyártók le is koppintottak, és a csokival bevont, túl édes rettenet eljutott a legkisebb falusi boltba is. Hogy aztán idővel hozzájáruljon a fogorvosok praxisának növekedéséhez, de mi maradjunk csak a rendőrhadnagyot alakító, épp 100 esztendeje született Telly Savalas pályafutásánál.

Aristotelis Savalas és négy testvére New York kertvárosi részén jött a világra, apjuk menő görög vendéglőt vitt, így taníttatni is tudta gyermekeit. Az Aristotelisből lassan Tellyvé váló ifjú amúgy 1940-re, az érettségi vizsgájára tanult meg rendesen angolul. Hogy aztán vízimentőnek álljon, majd egy tragédia után végre bejusson a Columbiára, angol és pszichológia szakirányokra. De már az egyetemen rádiózott, így aztán, 1948-ban, a diplomázás után ebben a szakmában helyezkedett is el. Majd pedig beszippantotta a tévé, az ABC-nél lett rendező, majd sorozatok karakterszínésze. Mert sorozatok mindig is voltak, és a legendák szerint maga a nagy Burt Lancaster figyelt fel fizimiskájára, játékára az egyik gengszteres történetben. Ekkor már bőven benne járunk a hatvanas években, amelynek második fele aztán Telly Savalasnak is meghozza a hírnevet.

Főszerep a Kelly hőseiben (port.hu)

Fontos szerepet kap az 1965-ben bemutatott A halál 50 órájában, ő volt Guffy, aki még akkor sem adta fel a küzdelmet, mikor a németek lelőtték harckocsijának tornyát. És valóban, a mozgásképességét megőrző jármű fontos szerepet kapott a végkifejletnél. Két esztendővel később, a Piszkos tizenkettőben aztán nagyon hálátlan szerepet kap, mint szadista gyilkost a többi, a német tisztek ellen bevetett, katonává képzett gyilkos és bűnöző fogja majd megbüntetni. Ugyancsak a sötét oldalt képviseli 1969-ben, a legendás Mackenna aranyában, ahol a meggazdagodás reményében mint Tibbs őrmester, lelövi két katonáját és az aranykanyont kereső banditákkal áll össze. Aztán 1970-ben, a Kelly hőseiben a szereposztó rendező és forgatókönyvíró rehabilitálja, ő lesz a szakaszáról gondoskodó, szókimondó őrmester, aki nélkül biztosan nem sikerülne Kelly hadnagy (Clint Eastwood) hihetetlen akciója.

És már csak három esztendőt kell várni ama bizonyos sorozat indulásáig. Amely öt évadot, 118 epizódot élt meg. És Savalas éppenséggel egy görög származású rendőrhadnagyot, Theocrates Kojakot alakította benne Dél-Manhattan rendőrőrsén. Szinte minden részben előkerült testvére, George Savalas is, akit sűrű, göndörödő hajáról csak „Fürtöskének” nevezett. És állandóan zrikált annak tohonyasága, lassú észjárása miatt. Magyarországra 1977-ben érkezett meg Kojak, no és mindjárt vitte is a szombat esti főműsoridőt. Magyar hangja ekkor még Inke László volt, akivel leforgatták 1980-ban a Kojak Budapesten című, nézhető krimivígjátékot is. Hogy aztán 1992-től Koncz Gáborral újraszinkronizálják, és a közszolgálati kettes csatornán három év alatt lenyomják újra mind a 118 részt. Miközben egy Emmy (1974) és két Golden Globe (1975 és 1976) után Telly Savalas a Sheraton hotelben éldegélt a pénzéből és kisebb munkákból. Míg aztán a laza szövegű, de mégis acélkemény nyomozót 1994 januárjában le nem győzte a rák.

Borító: Kojak a legendás nyalókával (femina.hu)

Évforduló sorozat

Norman Mailer 100
2023. január 31. 11:24

A feldarabolt felfedező
2023. január 17. 11:12

Hašek, a züllött alak
2023. január 3. 6:05

Budapest 150!
2022. december 22. 11:38

Írország 100
2022. december 6. 8:58

Vonnegut 100
2022. november 11. 6:34

BBC 100
2022. október 18. 6:56