Könyv az utazó Szent Koronáról

Könyv az utazó Szent Koronáról

- 2018. december 14. 10:45

A Szent Korona eddig ismert külföldi útjait mutatja be a legfrissebb kutatások alapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának új kötete, közölte az MTA.

A „Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205-1978)” című hiánypótló kötetből kiderül, hogy hányszor és hova, milyen okokból és körülmények közepette szállították a Szent Koronát idegen földre, majd miként tért haza és mindez hogyan befolyásolta Magyarország mindenkori históriáját, olvasható az összegzésben. A több mint 600 oldalas, mintegy kétszáz illusztrációval és színes térképpel ellátott tanulmánykötet a Pálffy Géza vezette Lendület Szent Korona Kutatócsoport feltáró munkája keretében és a kutatócsoport vezetőjének szerkesztésében jelent meg.

Egy 1790-es értekezés a Szent Koronáról (Miskolci Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala CC BY-NC-ND)

Az elmúlt esztendők legújabb vizsgálatai alapján a kötet szerzői (köztük az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai: Skorka Renáta, Pálosfalvi Tamás, Soós István és Zsoldos Attila) a korona összes – 1205 és 1978 közötti – külföldi útját mutatják be. Mint írják, a kötettel az akadémiai kutatócsoport a magyar tudományosság egyik nagy adósságát pótolta, hiszen a Szent Korona államiságunk és történelmünk legfontosabb szimbóluma, különleges eszmeiségű nemzeti ereklyénk, külföldi tartózkodásait ez ideig mégsem tárta fel szisztematikusan a hazai történetírás és koronakutatás.

(mti)

Borító: artnews.hu