Kortárs és százéves művek a Bauhaus100 Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállításon

Kortárs és százéves művek a Bauhaus100 Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállításon

- 2019. április 10. 9:02

Ötven kortárs képzőművész alkotásain, korabeli tárgyakon és dokumentumokon keresztül a Bauhaus szemléletének hatásait mutatja be a Bauhaus100 Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállítás, amely kedden nyílt a Ludwig Múzeumban.

Az augusztus 25-ig látható tárlat a nemzetközi Bauhaus-év eseménysorozatához kapcsolódik, hangsúlyozta Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója a kiállítás keddi sajtóbejárásán. Mint kiemelte, a Bauhaus megalapításának századik évfordulója alkalmat ad arra is, hogy áttekintsük a műhely hatását a 20. századi és a jelenkori művészetre. A tárlat a Bauhaus tevékenységét olyan tematikus fókuszcsoportokban mutatja be, mint például a színelmélet, az ezotéria, a vízió/utópia, a tárgyformálás és a fényművészet. A Bauhaus – Dokumentumok és relikviák szekcióban a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből a Bauhaus-iskola különféle dokumentumait, valamint levelezéseket, tárgyakat, képeket és tervrajzokat láthat a közönség, hangsúlyozta Ritoók Pál kurátor. Petró Zsuzsanna kurátor a tárgyak közül felhívta a figyelmet a Breuer Marcell tervezte csőbútorszettre, amely Fischer József építész családjától származik, valamint Weiner Tibor kollégiumi lámpájára. Az építész 1929 és 1930 között volt a Bauhaus-iskola hallgatója. Hangsúlyozta, hogy ezek a darabok ereklyéknek is tekinthetők.

A színelméletben is letettek valamit az asztalra (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

A kiállítás következő termében a Bauhaus oktatási folyamatának első fázisát képviselő előtanulmányok különféle anyag- és formalehetőségeket feltérképező, azokkal szabadon kísérletező munkákat mutatnak be, mondta el Petró Zsuzsanna. A Bauhaus-műhely oktatási szerkezetének kör alakú diagramja mellett Temesi Apol munkája az ipari hulladék felhasználásával, míg Gyöngyösi Mária az azsúrozás technikájával kísérletezik, a Kis Varsó pedig az egyensúly kérdését vizsgálja alkotásában. Készmann József kurátor kiemelte, hogy a Játék és jövőkép szekcióban eredeti Bauhaus-játékok mellett az eredeti alapelvek ihlette modern játékokat is kipróbálhatnak a látogatók: többek között egy magyarországi Bauhaus-házakat tartalmazó kártyajátékot vagy egy betonpecsét-kollekciót. A Forma szekcióban sok más mellett Gyurisits Konrád Mozgásban a beton című beton hintaszéke mellett Palotai Gábor akrilnyomatait és Csiky Tibor Rietveld-szék-másolatát mutatják be. Fekete Dénes installációjában egy thonetszékből kiindulva jut el a Bauhaus stílusjegyeit képviselő székekig, egy videóban pedig a székek elégetését mutatja be, amely a régi stílusok hátrahagyását és az új, a modern, a Bauhaus képviseletét szimbolizálja – hangsúlyozta Petró Zsuzsanna.

A következő részben a Bauhaus-színházat mutatják be. Kismányoki Károlynak a pécsi Bauhausról készített filmje és animációja mellett Bárdy Margit Oskar Schlemmer Triádikus balett című előadásához készített jelmezeinek műhelyfotóit állították ki 1969-ből. A Fény című blokk kiindulópontjául Moholy-Nagy László Fény- és térmodulátor című installációja szolgál. Ezt gondolja tovább Freya Björg Olafson munkájában, míg a fénykísérletek további modern példáit Cseke Szilárd fény- és kinetikus effektusokat felhasználó Jó pásztora vagy Szirmay Zsanett mozgásérzékelő interakciós fényszövete képviseli, hangsúlyozta Készmann József. Elmondta, hogy a Szín szekcióban többek között Nemcsics Antal színkísérleteket demonstráló két művét, a Coloriumot és a Színország kapuját mutatják be, míg Jovanovics Tamás alkotásában a fekete és a fehér háttérfelület felfestett színekre kifejtett hatását veszi górcső alá, Dobokay Máté pedig betekintést nyújt a fotóelőhívás technikai metódusába a nyersanyagok és a színes nagyításhoz használt szűrősor bemutatásával. Készmann József hangsúlyozta, hogy a Bauhaus formakultúra építészeti esszenciáját a Vörös kockaház képviseli. Molnár Farkas első épületének méretarányos makettje mellett egy animációt is bemutatnak.

(mti)