Kossuth 1849-ben négy hónapot töltött Sumen városában

Kossuth 1849-ben négy hónapot töltött Sumen városában

- 2019. március 11. 10:32

Kossuth kultusza Bulgáriában címmel nyílt időszaki kiállítás a debreceni Déri múzeumban a Bolgár kultúra, bolgár ízek tematikus nap keretében.

Angi János, a Déri múzeum igazgatója a megnyitón arról beszélt, hogy Debrecent és Sument évtizedes kapcsolatok kötik össze, testvérvárosok, és mindkét településen jelentős a Kossuth-kultusz. Felidézte, hogy 1849-ben Debrecenben ülésezett a Habsburg-ház trónfosztását kimondó Országgyűlés, Kossuth pedig Debrecent a szabadság őrvárosának nyilvánította. Sumenben múzeumház őrzi Kossuth emlékét, aki 1849-ben négy hónapot töltött a bolgár városban.  Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke a rendezvényen azt mondta, a magyarországi bolgárok közössége hidat képez a két ország között. Rövid történeti áttekintést adott a két nép történelmének kapcsolódási pontjairól, a bulgáriai Kossuth-kultuszról, és felidézte, hogy több mint három évvel ezelőtt kezdeményezésükre Bulgária és Magyarország Országgyűlése október 19-ét a bolgár-magyar barátság napjává nyilvánította. Magyarország befogadó nemzet – mondta, utalva arra, hogy már harmadik, negyedik generációs bolgárok élnek Magyarországon, és a magyar társadalom szerves, integrált részeként tarthattuk meg bolgárságunkat.

A kormányzó képeslapon terjesztett portréja (BTM Kiscelli Múzeum CC BY-NC-ND)

Rumenov Daniel, a sumeni regionális történeti múzeum igazgatója szerint intézményük és a debreceni Déri múzeum hosszú távú együttműködésének újabb lépése a Kossuth kultusza Bulgáriában című kiállítás. A Déri múzeum kávézójában látható tárlaton fotókon, dokumentumokon, posztereken mutatják be, hogyan őrzik Kossuth emlékét Sumenben. A múzeumházban eredeti bolgár berendezések és az 1848-1849-es dokumentumok a magyar forradalom menetét és Kossuth Lajos munkásságának emlékeit őrzik, de fontos feladatuknak tekintik a Kossuth Lajos vezette magyar és lengyel emigránsok valamennyi emlékének összegyűjtését és megőrzését is. A Bolgár kultúra, bolgár ízek elnevezésű tematikus nap keretében bolgár népzenével, néptánccal, Bulgária turisztikai nevezetességeivel és bolgár hagyományos éttelekkel is megismerkedhettek az érdeklődők szombaton a debreceni Déri múzeumban.

(mti)

Borító: A múzeum épülete (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)