ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Kossuth-díj a Dutráért

Kossuth-díj a Dutráért

- 2021. június 17. 9:46

Aztán a kemény diktatúrával együtt a körmös traktorok ideje is lejárt, de azért akad itt még néhány tudnivaló, érdekesség, hogy tisztában lehessünk a II. világháború utáni, később ideológiailag is halálra ítélt falu életével.

Amelynek útjait már nem roncsolták a körmös traktorok, mert ezekre az egyhengeres, hangosan pöfögő erőgépekre gumiabroncsok kerültek. De ekkor már a kispesti vasútállomás melletti üzemet Vörös Csillag Traktorgyárnak hívták, 1951 novemberében volt a „keresztelő”. Egyenes következménye volt ez annak is, hogy 1945 januárjában a Vörös Hadsereg foglalta le a gyárat, és harckocsi javító műhelyt rendezte be abban. Aztán véget ért a háború, de sikerült annyira leamortizálni az üzemet az oroszoknak, hogy csak 1948 körül tudott megindulni a termelés. És mindjárt jöttek az államosítások, és velük megérkezett a gyárba az első munkásigazgató, Zsofinyecz Mihály öntőmunkás személyében, aki 1923-tól volt az illegális kommunista párt tagja, de legalább értett a fémöntéshez, így nagyobb baj nem történt. Igaz, hogy aztán 1950-ben már nehézipari minisztert csinált belőle a Párt, e tisztséget még Nagy Imre 1953-as kormányában is betöltötte, hogy aztán 1954 és 1956 között a Csepel Művek irányításával, majd 1962-ig ismét miniszterséggel bizonyítsa rátermettségét.

A Dutra UE-28, volt nála erősebb is (Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum CC BY-NC-ND)

De hagyjuk is ezeket a dolgokat, mert az idő haladt a Vörös Csillag Traktorgyárban is, ahol az egyhengeres pöfögők helyett jöttek a D4K-k az amnesztia évében, 1963-ban. Korbuly János volt a főmérnök ekkoriban, a Dutrák konstruktőre, aki aztán még ez évben szintén megkapta a Kossuth-díjat, Rhorer Emil volt. Mert a D4K-t csak Dutrának hívták mindenütt, ahol megjelent. Négy, később hat henger dolgozott benne, kisebb és nagyobb változatai is voltak, de megoldották az összkerékmeghajtását is. A hatalmas, jóval az első kerekek elé nyúló motor viszont nem volt valami precíz konstrukció, gyakran meghibásodott. És hát a nagyobb teljesítményűeknek a súlyával is gondok voltak, eső után nem volt ajánlott vele földútra menni, netalántán szántani. A DUTRA pedig az angol DUmper és a magyar TRAktor szavakból adódott össze, de ezt csak kevesen tudták akkoriban. Viszont még az NDK-ba is került belőlük, igaz, onnan meg jöttek a Trabantok és a Wartburgok, no meg a szórakoztató elektronika, így működött a KGST, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa.

Aztán a 70-es évek elején úgy döntöttek Moszkvában, hogy nem kellene erőltetni ezt a magyar traktorgyártást. Így a Vörös Csillag Traktorgyár is elvesztette önállóságát, 1973-ban a győri Rábához csatolták. A Dutrák helyett pedig lassan megjelentek a magyar falvakban az általában zöldre festett csehszlovák Zetor traktorok, keményebb munkákra pedig a sötétpiros MTZ-k, avagy Beloruszok. Ezekből 1953 és 1995 között hárommilliót gyártottak, jócskán jutott belőlük Magyarországra is. És mennek még mindig, miközben Dutrát, vagy éppen „körmös” traktort már csak old timer-bemutatókon lehet működésben látni.

Borító: A Dutra 4400-as már erőteljesebb volt (Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum CC BY-NC-ND)