Kunderáék visszakaphatják cseh állampolgárságukat

Kunderáék visszakaphatják cseh állampolgárságukat

- 2018. november 13. 10:22

Andrej Babis cseh kormányfő felajánlotta Milan Kunderának, a Párizsban élő világhírű cseh származású írónak, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg őt a csehszlovák kommunista rendszer.

Kundera, aki a hatvanas években elsősorban A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett magának nemzetközi hírnevet, és támogatta a prágai tavaszként ismert 1968-as reformfolyamatot, 1975-ben emigrált Franciaországba. Miután új regényt adott ki, a csehszlovák kommunista rendszer 1979-ben ellenséggé nyilvánította és megfosztotta állampolgárságától. A közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) szerint Babis, aki az első világháborús centenáriumi megemlékezések alkalmával a hét végét Párizsban töltötte, feleségével együtt szombaton találkozott a Kundera házaspárral. Babis ajánlata akkor hangzott el, amikor arról beszélgettek, hogyan kerültek Kunderáék Párizsba, illetve hogy röviddel azután csehszlovák állampolgárságukat is elveszítették.

Ebben a számban egy Kundera-novellát is olvashat (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

Úgy gondoltam, szép lenne, ha visszakaphatnák állampolgárságukat, és biztosan meg is érdemelnék, nyilatkozta a kormányfő a televíziónak. Én ugyan nem tudom, hogy pontosan milyen feltételeket kell ehhez teljesíteni, de valamikor a mi állampolgáraink voltak. Ehhez ajánlottam fel segítségemet, fejtette ki Babis. Milan Kundera és felesége Babis szerint az ajánlatot nem nagyon kommentálta. Az azonban elmondható, hogy nem zárták ki. A kormányfő szerint Kundera megjegyezte: reméli, hogy mindez nem fog sok adminisztrációval járni. Andrej Babis Kunderát és felségét meghívta csehországi látogatásra. Úgy vélte, erre a jövő évben kerülhetne sor. Milan Kundera csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott el újra szülőhazájába, Csehországba. Néhány látogatása azonban mindig inkognitóban történt, és soha semmiféle nyilvános rendezvényen nem jelent meg.

(mti)

Borító: Wikipédia